Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka, a kettős állampolgárságért folytatott küzdelem ikonikus felvidéki alakja - közölte a Magyar Közösség Pártja (MKP) hétfőn Facebook-oldalán.

A Helytállásért-díj 2012-es kitüntetettje hétfőn, 104 éves korában otthonában hunyt el. Az MKP osztozik a család gyászában.

0

Tamás Ilonka egész életében tanított, pedagógus volt. 1974-ig tanított, amikor munkája elismeréseképpen megkapta a J. A. Komensky díjat és a kiváló pedagógus kitüntetést. 2006-ban az életműdíjként megkapta a Szlovák Köztársaság Arany Plakettjét, valamint a Magyar Köztársaság Oktatási Minisztériumának dicsérő oklevelét.

A magyar állampolgárságot 2011-ben vette fel a határon túli magyarok könnyített honosításáról szóló az Országgyűlés által 2010 májusában elfogadott törvény alapján.

Erre a jogszabályra reagálva a pozsonyi parlament módosította a vonatkozó szlovák törvényt, amely eredeti állampolgársága elveszítésével sújtott minden szlovákiai állampolgárt, aki felvette egy másik ország állampolgárságát.

00

E törvény alapján azután Tamás Ilonka is elveszítette szlovák állampolgárságát, s ezzel állampolgári jogait is.

Tamás Ilonka hamvasztás előtti búcsúztatására csütörtökön, a rimaszombati temető ravatalozójában lesz - tájékoztatta a Felvidék.ma hírportált lánya, Fehérné Tamás Judit.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com