Megint rendőr ölt meg egy fekete férfit Amerikában

Miközben más városokban tüntettek a rendőri túlkapások ellen, Phoenixben eldördült egy fegyver.phonIgazoltatás miatt állított félre egy 34 éves fekete férfit a rendőrség Phoenixben, mert a hatóság azt feltételezte, hogy az illetőnél kábítószer van. A férfi azonban nem tett eleget a rendőrség felszólításának, és többszöri felszólításra sem adta meg magát.

Amikor a gyanúsított a zsebébe nyúlt, akkor az egyik rendőr, aki már hét éve szolgál és véd, két lövést adott le a férfira, aki a helyszínen belehalt a sérüléseibe. Az elhunyt férfi zsebéből kábítószerként használt erős, addiktív fájdalomcsillapító került elő.

Az áldozat családjának ügyvédje elmondta, hogy egyes szemtanúk kétségbe vonják a rendőrség által kiadott jelentésben leírtakat. Amerikában jelenleg nagyon feszült a helyzet, hiszen a rendőrség az elmúlt időben két fekete fiatalt is megölt.

Ráadásul az első esetben nem emeltek vádat a gyilkos lövést leadó rendőr ellen, ami miatt az Egyesült Államok több városában is tüntetéseket tartottak, és tartanak a rendőri túlkapások miatt.

(Forrás: bumm.sk)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com