Meglőttek négy középiskolást egy San Franciscó-i iskolai parkolóban, a tettesek szökésben

Meglőttek négy diákot kedden két San Franciscó-i középiskola közös parkolójában, egyikük válságos állapotba került, és a tettesek szökésben vannak - közölték a hatóságok.

Az eset azután történt, hogy a diákok óráik után elhagyták iskolájuk épületét. A négy áldozatból hárman bemenekültek egy iskolai épületbe, a negyedik pedig elfutott egy rendőrőrsig.

thumb

Az általa riasztott rendőrök a helyszínre érkezés után felszólították a közös telken lévő két iskola minden diákját, hogy maradjanak bent az épületben, ahol vannak, majd átkutatták az épületeket, hogy meggyőződjenek arról: a tettesek nem ezekben bújtak meg valahol.

Egy rendőrtiszt elmondta, hogy az egyik meglőtt diáklány a felsőtestén sebesült meg életveszélyesen. Szemtanúk négy csuklyás férfit vagy fiút láttak elszaladni a helyszínről. Valószínűleg az a lány lehetett a célpont, akit életveszélyesen megsebesítettek, de a támadók indítéka még nem ismert - tette hozzá.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com