Megrázó képek egy 5 hónapos baba újraélesztéséről az autópályán

Megrázó képeket örökített meg egy amerikai fotós. Egy 5 hónapos babát a nagynénje az úttesten próbált meg újraéleszteni.


A 37 éves Pamela Rauseo az egyik floridai autópályán haladt a babával, amikor észrevette, hogy nem lélegzik és elkékült. A nő egyből félre állt a kocsival és segítséget kért a többi autóstól. – számolt be róla a Ny Daily News.

18088

18084

A kétségbeesetten rohangáló nőnek egy másik nő állt meg segíteni, ő szólt a mentőknek. Közben a kisfiú nagynénje már elkezdte az újraélesztést. Ezeket a pillanatokat kapta lencsevégre az amerikai fotós. Hirtelen többen is odagyűltek segíteni az elgyötört nőnek.

18085

18086

Eközben valaki megállított egy rendőrpárost, és ők is segítettek az életmentésben. Mikor az egyik rendőr átvette a nagynénitől a babát, végre felsírt. Ekkor mindenki megnyugodott. De a baba légzése pár perc múlva újra leállt. Ekkora már kiérkeztek a mentősök és ők végezték az újraélesztést.

A gyereket végül a helyszínen stabilizálták és kórházba vitték. A nagynénje elmondta, hogy a Sebastian nevű baba koraszülött volt és légzési nehézségei is voltak. De sosem gondolta volna, hogy 5 hónaposan majd újra ez történik.

18087

"A húgom rámbízta Sebastiant" - mondta a teljesen kétségbeesve Rauseo. A nagynéni személyes drámája, összeroppanása és megnyugvása mind látszik a képeken, amelyeket Al Diaz, a Miami Herald fotósa készített.

18089

A baba már jobban van, információk szerint kielégítő az állapota.

(borsonline)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com