Mintegy ötvenezren éjszakáztak a macedón parlament előtt

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Mintegy ötvenezren éjszakáztak a macedón parlament előtt péntekre virradóra, miután a rendőrség eltávolította az épületből a korábban behatolókat, és kimenekítette a bennrekedt képviselőket. Az összecsapásokban több mint százan sérültek meg.Jobboldali tiltakozók csütörtökön azt követően törtek be a szkopjei képviselőház épületébe, hogy a szociáldemokraták és az albán kisebbségi pártok új házelnököt választottak. Talat Xhaferi, a Demokratikus Unió az Integrációért (DUI) nevű albán párt képviselője az első albán kisebbségi házelnök az ország 1991-es függetlenségének kikiáltása óta.

Megválasztását azonban a jobboldal megkérdőjelezi, mert nem a szokásos módon voksoltak a kinevezéséről. A parlament csütörtöki ülésének napirendjén nem szerepelt az új házelnök megválasztása. A törvényhozás eddigi elnöke, Trajko Veljanoszki egyszerre szünetet rendelt el, és ez idő alatt a korelnök vette át az ülés vezetését, amelyen végül új házelnököt választottak. A jobboldal nem ismeri el a választást, mert mint mondja, egyrészt a rendes parlamenti ülésen kívül voksoltak, másrészt pedig a szavazás nem az elektronikus szavazórendszeren keresztül történt.


A parlamentbe betörő tiltakozók dulakodásba kezdtek néhány képviselővel és újságíróval. Egyes beszámolók szerint néhány támadó símaszkot viselt, és fegyverrel fenyegetőzött. Az internetre felkerült képeken Zoran Zaev, a Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) vezetője vérző fejjel volt látható. Zijadin Selát, az Albánok Szövetsége nevű párt elnökét súlyos sérülésekkel szállították kórházba, de már túlvan az életveszélyen. A Twitteren és a Facebookon azonban olyan, albán nyelvű kommentárok, illetve fenyegetések is megjelentek, hogy ha Sela meghal, az albánok háborút robbantanak ki Macedóniában.


Gjorge Ivanov köztársasági elnök péntekre behívatta a parlamenti pártok vezetőit, hogy megoldást találjanak a helyzetre. Hasonlóan feszült helyzetre csak 2001-ben volt példa a macedónok és a lakosság egyharmadát kitevő albán kisebbség közt. Akkor több mint fél éven át fegyveres harcok zajlottak az országban a kormányerők és az albán kisebbség jogainak kibővítését követelő felkelők között.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com