• 7 ℃ / 9 ℃

Nagyobb a részvételi arány, mint négy évvel ezelőtt

A horvát országos választási bizottság adatai szerint vasárnap délig többen mentek el szavazni, mint az előző, négy évvel ezelőtti parlamenti választásokon.

Délelőtt fél 12-ig a szavazásra jogosult polgárok 21,55 százaléka járult az urnákhoz. 2011-ben 11 óráig ugyanez az arány 16,4 százalék volt.

választás

A választás nyugodtan folyik, rendkívüli eseményről nincs értesülés, de kisebb szabálysértésekről érkeztek hírek.

Az MTI úgy tapasztalta, hogy a reggeli órákban nem volt tumultus a szavazóhelyeken.
A fővárosban fennakadások nélkül lehetett közlekedni.

A szavazóhelyiségek reggel 7 órától este hét óráig várják a csaknem 3,8 millió választópolgárt, hogy leadja szavazatát.

Zoran Milanovic távozó miniszterelnök voksának leadása után arra kérte az állampolgárokat, hogy minél nagyobb számban menjenek el szavazni. Azt hangoztatta, hogy az utóbbi négy év legfontosabb választásáról van szó, az összes többi előtte "csak játék volt".

Tomislav Karamarko, a legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnöke úgy nyilatkozott, hogy derűlátó a választások kimenetelét illetően és biztos benne, hogy nagy lesz a részvételi arány.
A 2300 jelöltre és 166 listára Horvátországban 6574 helyen adhatják le szavazataikat az állampolgárok.

Külföldön 36 ezren voksolhatnak 114 szavazóhelyiségben, a legtöbben Bosznia-Hercegovinában és Németországban. Horvátországon kívül 48 országban lehet az urnák elé járulni. A választásokat 13 ezer megfigyelő követi figyelemmel.

Részeredményeket már 22 órától nyilvánosságra hoz az országos választási iroda. A preferenciális listás szavazás miatt, amelyen a választók a politikai pártok mellett, ugyanazon a listán egy jelölt nevét is bekarikázhatják, és ezzel rangsorolhatják, a voksok feldolgozása elhúzódik és éjfél körül is várhatóan még csak 80 százalékos lesz.

MTI

Hozzászólások


Napokon belül megkezdődik Rakka ostroma

Napokon belül megkezdődik Rakka ostroma

Ki foglalhatja el az Iszlám Állam fővárosát?

Közölték a merénylő személyazonosságát

Közölték a merénylő személyazonosságát

Nyilvánosságra hozta a szerdai londoni merénylet elkövetőjének kilétét csütörtök délután a Scotland Yard.

Egy 19 emeletes ház közepén vezették át a vonatot a kínaiak

Egy 19 emeletes ház közepén vezették át a vonatot a kínaiak

Tudjuk, hogy a kínaiak sok mindent megtesznek, néha az európai ember gondolataival összeegyezhetetlen dolgokat.

Muszlim migránsok verték meg a dán párt, mert sonkás pizzát ettek  - 18+

Muszlim migránsok verték meg a dán párt, mert sonkás pizzát ettek - 18+

Dániában egy fiatal párra támadt rá egy ötfős muszlim banda.

Elhunyt a világ egyik leggazdagabb embere David Rockefeller

Elhunyt a világ egyik leggazdagabb embere David Rockefeller

A világ egyik legidősebb milliárdosát New York-i otthonában érte a halál hétfőn -közölte a család szóvivője.

„Én is bevándorló vagyok”

„Én is bevándorló vagyok”

Soros György ezzel a kijelentéssel hívta fel a világ figyelmét, hogy már 30 éve támogatja a menekülteket.


Nem volt jó ötlet közelről felvételeket készíteni az érkező vonatról - videó

Nem volt jó ötlet közelről felvételeket készíteni az érkező vonatról - videó

Amerika - Rhinecliff vasútállomás.

Sierra Leonéban megütötte a főnyereményt talált gyémántjával egy pap

Sierra Leonéban megütötte a főnyereményt talált gyémántjával egy pap

Sierra Leonéban 709 karátos nyersgyémántot találtak az egyik bányában.

Menekültek nem kapnak lelkisegélyt és rabként vannak a békéscsabai táborban

Menekültek nem kapnak lelkisegélyt és rabként vannak a békéscsabai táborban

Ledöbbentek az Al Jazeera tévé riporterei, mikor a napokban a békéscsabai menekülttáborban jártak.

Angela Merkelt egy török lapban náciként ábrázolják

Angela Merkelt egy török lapban náciként ábrázolják

Hiába fizette le Angela Merkel 6 milliárd euróval Erdogánékat, mégis nagyon haragszanak rá!

http://ujhazak.com