Nem vesznek ujjlenyomatot a horvát hatóságok a migránsoktól

Nem vesznek ujjlenyomatot a horvát hatóságok a migránsoktól a regisztrációhoz - közölte az M1 aktuális csatorna Opatovacon tartózkodó tudósítója hétfőn az MTI-vel.

Azokat, akik nem rendelkeznek személyes okmányokkal, lefotózzák, akiknek van valamilyen igazolványuk, átírják a nevét egy papírra, majd aláíratják velük. A hatóságok azt mondják a migránsoknak, hogy ezzel a papírral elhagyhatják az országot.

fingerprint

A körülmények rendezettek a sátortáborban, amely azonban nem közelíthető meg a magas szögesdrótkerítés miatt. Az újságírókat nem engedik be a tábor területére.

A migránsok azt sérelmezik, hogy a horvát hatóságok szétszakítják a családokat, és előreküldik a nőket és a gyerekeket. Helyi beszámolók szerint sokan már vasárnap óta a táborban tartózkodnak.

Ranko Ostojic belügyminiszter az újságíróknak úgy nyilatkozott, azért nem vesznek az illegális bevándorlóktól ujjlenyomatot, "mert az megijeszti őket" - tájékoztatott honlapján a 24 sata című horvát napilap.

A nyugat-szerémségi Ilok (Újlak) melletti Opatovacon vasárnap ötezer fő befogadására alkalmas sátortábort épített fel a horvát katonaság. A kétszáz sátorból álló táborban a migránsok legfeljebb két napot maradnak, majd tovább szállítják őket a magyar határra.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com