Németország lakossága 200 ezerrel nőtt tavaly a bevándorlás hatására

Németország lakossága a bevándorlási hullám hatására 200 ezerrel növekedett tavaly.


németországA német statisztikai hivatal (Destatis) hétfőn közölt előzetes adatai szerint az ország népessége 2012 végére 82 millió lett, míg egy éve 81,8 millió volt.
Az Európai Unió (EU) legnagyobb lélekszámú tagállamában 2002 és 2010 között folyamatosan csökkent a lakosság, majd a bevándorlás hatására megfordult a trend. Már 2011-ben csaknem 100 ezerrel nőtt a Németországban élők száma.
A növekedés annak ellenére ment végbe, hogy nagyjából 870 ezer halálesetet regisztráltak, a születések száma pedig 670 ezer körül volt 2012-ben az előzetes adatok szerint, vagyis megközelítőleg 200 ezerrel többen haltak meg, mint ahányan születtek. 2011-ben is hasonló volt a helyzet, a halálesetek száma 189 ezerrel haladta meg a születésekét.

A Destatis szerint a bevándorlási hullám egyre magasabbra emelkedik. Ezt mutatja a migrációs mérleg - a be- és kivándorlók különbségének - alakulása is. Tavaly legkevesebb 340 ezerrel többen költöztek Németországba, mint ahányan elköltöztek, míg 2011-ben a bevándorlók száma 279 ezerrel haladta meg a kivándorlók számát. A migrációs mérleg legutóbb 1995-ben mutatott 300 ezernél nagyobb többletet.

Németországba 2011-ben 958 ezer bevándorló érkezett - több mint 40 ezren Magyarországról. A trend a tavalyi első félévben is kitartott, összesen 500 595-en érkeztek az országba a január-júniusi időszakban, ami 66 ezres, 15 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Magyarországról az első félévben 25 415 bevándorlót regisztráltak, ami kiemelkedően nagy mértékű, 46 százalékos növekedés. Az év egészéről még nem közöltek adatokat.
A német statisztikusok szerint a bevándorlási hullámot az euróövezeti államadósság-válság és az EU-hoz 2004-ben csatlakozott kelet-közép-európai országok állampolgáraira vonatkozó munkavállalási korlátozások feloldása indíthatta el.

MTI forrás

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com