A bajor CSU szerint a bevándorlóknak családi körben is németül kell beszélniük

A bajor konzervatív CSU szerint tenni kell azért, hogy a bevándorlók családi körben is németül beszéljenek. A hét végén nyilvánosságra került javaslatot a német politika számos szereplője bírálta, köztük a testvérpárt, a CDU főtitkára.

csuA CSU jövő heti kongresszusára készített határozati javaslatban ismertette a felvetést, amely szerint a Németországban tartósan letelepedni kívánó bevándorlókat "rá kell bírni arra, hogy németül beszéljenek nyilvános helyen és családi körben".

Peter Tauber, az Angela Merkel vezette CDU főtitkára a felvetésre reagálva a Twitteren megjegyezte: "szerintem a politikának semmi köze ahhoz, hogy latinul, a klingonok nyelvén vagy hesseni tájszólásban beszélek-e otthon".
A CDU/CSU pártszövetséggel közösen kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) főtitkára, Yasmin Fahimi szerint "a CSU megérkezett Abszurdisztánba", és felvetése "vicces lenne, ha nem volna nagyon veszélyes".

A CSU elnöksége hétfőn véglegesíti a kongresszusi határozati javaslatot, és a bírálatok ellenére egyelőre nem tervezi, hogy törli a bevándorlók otthoni nyelvhasználatára vonatkozó részt. Erre utal Andreas Schauer pártfőtitkár nyilatkozata, amely szerint az elnökség változatlan formában tárgyalja meg a javaslatot.

Ugyanakkor a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádió összefoglalója szerint párton belül sincs egyetértés a felvetésről. Az egypárti, CSU-s bajor tartományi kormány társadalmi integrációért felelős megbízottja, Martin Neumeyer szerint egy "vacak" koncepcióról van szó, amellyel kapcsolatban rögtön felmerül a kérdés, hogy miként lehet megvalósítani.

"Következő lépésként talán bevezetjük a konyhák kamerás megfigyelését?" - tette fel a kérdést a kormánymegbízott.

A CSU korábban is tett vitát gerjesztő javaslatokat a bevándorlásról. Az év elején a román és bolgár állampolgárok munkavállalási korlátozásainak megszűnése révén a szociális turizmusnak is nevezett szegénységi bevándorlásról indult diskurzusban szigorú fellépést sürgetett a szociális juttatásokkal visszaélő bevándorlók ellen.
"Aki csal, az repül" - hangoztatták a CSU részéről.

A bajor konzervatívokat ezért a megfogalmazásért populizmussal és szélsőjobboldali uszítással is megvádolták ellenzéki pártok és az SPD képviselői. Számos kommentár szerint a CSU az Alternatíva Németországért (AfD) nevű párt megjelenésére reagált az éles hangnemmel, és a hét végén több sajtóbeszámolóban a nyelvhasználatról szóló felvetést is összefüggésbe hozták azzal, hogy a bevándorlás korlátozását sürgető, euroszkeptikus AfD a második világháború utáni Németország történetében az első párt, amely veszélyeztetheti a CDU/CSU dominanciáját a jobboldalon.

A Die Welt című lap a határozati javaslat további elemeit ismertetve kiemelte, hogy a feltételezett szociális turizmus elleni küzdelem továbbra is fontos a CSU számára.

"Aki csak azért költözik Németországba, hogy kényelembe helyezze magát a szociális függőágyon, attól megtagadjuk a szociális juttatásokat" - idézte a kongresszusra készült dokumentumot a Die Welt online kiadása.
Németország az Egyesült Államok után a második számú bevándorlási célország a fejlett ipari államokat összefogó Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországai közül.

Az OECD hétfőn megjelent adatai szerint tavaly tovább emelkedett a bevándorlási hullám, 465 ezer ember telepedett le tartósan Németországban, ami a kétszerese a világgazdasági válság előtti utolsó évben, 2007-ben regisztrált szintnek. A bevándorlók háromnegyede valamely európai országból érkezett.

A külföldi állampolgárok száma 2013 végén 6,2 millió volt Németországban, a bevándorlócsaládból származó, de német állampolgársággal rendelkezők száma pedig 10,1 millió, vagyis nagyjából minden ötödik ember bevándorló hátterű a 80,5 milliós országban.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com