Emberi mulasztás miatt történt a 11 halálos áldozattal járó bajorországi vonatbaleset a hatóságok szerint

Emberi mulasztás miatt történt az egy héttel ezelőtti bajorországi vonatbaleset - jelentették be kedden a 11 halálos áldozattal járó szerencsétlenség ügyében indított vizsgálat vezetői.

A nyomozás eddigi adatai szerint egy forgalomirányító tiszt felelős a balesetért. Ha betartotta volna a szabályokat, nem ütköztek volna egymásnak a vonatok - mondta Wolfgang Giese, a traunsteini ügyészség vezetője a vizsgálatok eredményeit ismertető sajtótájékoztatón Bad Aiblingban.

00

A 39 éves férfi ellen eljárást indítottak gondatlanságból elkövetett emberölés és testi sértés gyanújával.
A Bad Aibling közelében húzódó egyvágányos szakaszt felügyelő forgalomirányító szabad jelzést adott egy vonatnak, holott egy másik is a szakaszon volt, így a két szerelvény elkezdett egymással szemben haladni. Amikor a tapasztalt vasutas észlelte, hogy hibázott, megpróbálta megelőzni a katasztrófát, de már késő volt.

A forgalomirányító csak hétfőn tett részletes vallomást, és "nincs jól" - mondta Wolfgang Giese. Nem helyezték előzetes letartóztatásba, de nem is otthon, hanem egy titkos helyen tartózkodik, ahol a hatóságok bármikor elérik - tette hozzá. Elmondta, hogy a baleset után vettek vért tőle, és megállapították, hogy nem volt alkohol vagy kábítószer befolyása alatt a szerencsétlenség idején. Megállapították azt is, hogy testileg, lelkileg egészséges.

Az eddigi adatok szerint kizárható a műszaki meghibásodás és a szándékosság, a tragédia egyértelműen egy "rettenetes egyéni mulasztás" következménye - mondta az ügyész.

A Meridian vasúttársaság két szerelvénye február 9-én korán reggel nagy sebességgel frontálisan ütközött a Münchentől mintegy 40 kilométerre délkeletre húzódó Holzkirchen-Rosenheim vasútvonal egy éles kanyarulatában, erdős területen. A vonatvezetők valószínűleg közvetlenül az ütközés előtt látták meg a velük szemben közlekedő szerelvényt, nem maradt idő fékezésre és a két regionális személyszállító vonat nagy sebességgel egymásba rohant. A balesetben 24-en súlyosan, 61-en könnyen megsérültek.

A Bad Aibling-i a legsúlyosabb vonatbaleset Bajorországban 1975. június 8. óta, amikor Warngaunál összeütközött két gyorsvonat. A katasztrófában 41 ember halt meg. Németország egészét tekintve legutóbb 2011. január 29-én történt az egy héttel ezelőttihez foghatósan súlyos vonatszerencsétlenség, akkor a Magdeburg melletti Hordorfnál egy személyszállító vonat tehervonattal ütközött, tízen meghaltak, 23 ember megsérült.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com