Hídnak ütközött egy szállodahajó Bajorországban, két magyar meghalt

Hídnak ütközött vasárnapra virradóra Bajorországban a Duna-Rajna-Majna csatornán egy szállodahajó, a bajor rendőrség szóvivője szerint a balesetben két ember meghalt, és mindketten magyar állampolgárok voltak.

Az áldozatok a hajó legénységéhez tartoztak, egyikük 33, a másik 49 éves volt.

Two died as Hotel ship collided with a bridge

A német média híradásai szerint az ütközés következtében teljesen összeroncsolódott a hajóparancsnoki kabin, és a magyar matrózok a kabinroncsba szorulva haltak meg.

Az áldozatok pontos beosztása még nem ismert, de a hatóságok abból indulnak ki, hogy legalább egyikük felhatalmazással rendelkezett a hajó vezetésére, és mindketten a szolgálati beosztásnak megfelelően tartózkodnak a hajóparancsnoki kabinban, amely teljesen összeroncsolódott, amikor a hajó hajnali fél kettő körül hídnak ütközött Erlangen Frauenaurach nevű városrészénél - mondta az MTI-nek Michael Petzold, a Közép-Frankföld (Mittelfranken) nevű bajorországi közigazgatási egység rendőrkapitányságnak szóvivője.

Hozzátette, hogy az áldozatok személyazonosságának megállapítására irányuló eljárást vasárnap délelőtt befejezték, és kapcsolatba léptek a müncheni magyar főkonzulátussal.

Ezt megerősítette az MTI-nek Kovács Ferenc konzul, aki hangsúlyozta, hogy minden segítséget megadnak az eljárás folytatásához, szükség esetén akár a helyszínen is.

Two died as Hotel ship collided with a bridge

A baleset éjfél után másfél órával történt. A Budapestre tartó kirándulóhajó utasai ekkor már aludtak. A baleset oka egyelőre nem ismert.

A Budapestre tartó szállodahajón 181 utas és 49 fős legénység tartózkodott. Az utasok az ütközés után még négy órán át a hajó fedélzetén voltak, kimentésük reggel hatkor kezdődött. Mintegy kétszáz fős mentőcsoport vesz részt az evakuálásban.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com