Horst Seehofer szerint Angela Merkel a hibás az AfD erősödéséért

Angela Merkel német kancellár kormányának "elhibázott bevándorláspolitikája" miatt erősödött meg az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt - mondta egy vasárnapi lapinterjúban Horst Seehofer bajor miniszterelnök.

Az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke a Welt am Sonntag című lapban megjelent interjúban rámutatott, hogy az AfD országos választói támogatottsága 2015 közepén 5 százalék alatt volt, most pedig Bajorország kivételével minden tartományban 10 százalék felett van, az ország keleti részén, a volt NDK területén pedig elérte a 20 százalék körüli szintet.

csu

Úgy vélte, az AfD megerősödésének legfőbb oka a szövetségi kormány tavaly szeptemberben kezdett "elhibázott bevándorláspolitikája", a további okok közé pedig a közbiztonság "problémái" és a "kisemberek félelmei" tartoznak. Mindennek hatására sokan úgy érzik, nincs "politikai hazájuk", ezért az AfD-hez sodródnak, amelynek visszaszorításához a CDU/CSU-nak világosan kell beszélnie és komolyan kell vennie az emberek aggodalmait - mondta Horst Seehofer.

Hangsúlyozta, hogy a németeknek és CSU-nak nincsen semmi bajuk a bevándorlással, de mértékletesnek kell lenni, mert az ország nem tud évente egymillió embert befogadni. Ekkora tömeg túlfeszíti a társadalom integrációs képességét és túlterheli a lakosságot, amelyben az utóbbi hónapokban elterjedt az a szoronagtó érzés, hogy a politika nem ura a helyzetnek - mondta Horst Seehoer.

Azonban a bajor kormány végül érvényesítette akaratát, és így a szövetségi kormány politikája a gyakorlat szintjén "radikálisan megváltozott". Ezt jelzi, hogy napi 10 ezer helyett 100 menekült érkezik az országba, és ha ez így marad, számuk éves szinten nem is éri el a Bajorország által szorgalmazott 200 ezres felső határt.

Jól alakul a testvérpártok kapcsolatának rendezését célzó munka is. Az utóbbi hónapok ugyan "nem voltak a legkönnyebbek", de ígéretesek a 2017-es országos parlamenti (Bundestag) választáson közösen képviselendő politikáról folytatott tárgyalások, így "nagyon valószínűtlen", hogy a két párt nem együtt, hanem külön-külön kampányol majd - mondta Horst Seehofer.

"A kancellárral folytatott legutóbbi megbeszélések alapján nagyon bizakodó vagyok" - emelte ki a bajor kormány és a CSU vezetője.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com