Iszlám Állam - Már 60 német halt meg a dizsihádisták oldalán

Már 60, Németországból származó dzsihadista halt meg az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet oldalán a Közel-Keleten - mondta a német alkotmányvédelmi hivatal (BfV) elnöke egy vasárnapi lapinterjúban.

iszlám államHans-Georg Maassen a Welt am Sonntag című lapnak elmondta, hogy a németországi szélsőséges iszlamisták körében heves versengés indult az IÁ és az al-Kaida között, és nyár óta az tapasztalható, hogy a többség a "sikertörténetként" számon tartott IÁ-t támogatja.

Az IÁ népszerűségének emelkedésével párhuzamosan az utóbbi másfél hónapban jelentősen emelkedett azoknak a németeknek a száma, akik elindultak Szíriába vagy Irakba azzal a szándékkal, hogy a szervezet oldalán részt vegyenek a harcokban.

Az "iszlamista propaganda tragikus sikere" révén így már 550-en csatlakoztak a terrorszervezethez - mondta a belső elhárítás vezetője, megerősítve a belügyminiszter, Thomas de Maiziere által pénteken közölt adatot.

Hozzátette, hogy nagyjából 60-an már meghaltak. Többségüket megölték, legkevesebb 9-en pedig öngyilkos merényletet hajtottak végre.
Az alkotmányvédelem a német dzsihadisták kiáramlásának megfékezése céljából fokozott figyelemmel követi az IÁ-hívek kommunikációját a közösségi portálokon, és más német nemzetbiztonsági szolgálatokkal együtt szoros kapcsolatban áll a portálok üzemeltetőivel- mondta a BfV elnöke.

A hazatérők számát 180-ra becsülik - tette hozzá Maassen, kiemelve, hogy a hivatal a korlátozott források miatt nem tudja állandóan megfigyelni a Németországba visszatért dzsihadistákat.

A terrorfenyegetettség szintjéről elmondta: valós veszély, hogy Németország terrortámadás célpontjává válik, és "félni ugyan nem kell, de számolni kell azzal, hogy nálunk is történhetnek merényletek".

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com