Külföldi sajtó Magyarországról - Frankfurter Allgemeine Zeitung

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) konzervatív német lap Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét elemezte szerdai számában.

faz_01Az Orbán harci üzemmódban című írás szerzője, Stephan Löwenstein kiemelte, hogy a beszéd angol és német fordításának figyelmes tanulmányozásával megállapítható, hogy a miniszterelnök "nem a demokráciától búcsúzik el retorikailag, hanem egy liberális gazdasági rendszertől, amelyre leginkább a +neoliberális+ címke illik". Ez azonban - tette hozzá a FAZ szerzője - "nem újabb fordulat a nemzeti konzervatív kormány politikájában, hanem illeszkedik az eddigi politika irányvonalához".

A kormányfő leírása szerint a liberális állam a "pőre éjjeliőr állam", amely nem korlátozza a gazdaság működését és nem védi a fogyasztókat. Ezzel szemben Orbán olyan állam kialakítására törekszik, amelyben köztulajdonban vannak a közműszolgáltatók és terheket helyeznek a bankokra, kereskedelmi vállalatokra és médiakonszernekre - fejtette ki a FAZ budapesti tudósítója.

Megjegyezte, hogy a provokatív kijelentésekkel Orbán "valószínűleg szándékosan" idézte elő ellenfelei bírálatát, és beszédével a liberális rendszerben való csalódottság érzését szolgálja ki. Ez a rendszer Magyarországon és más posztkommunista államokban is veszített vonzerejéből, hiszen a rendszerváltás nem eredményezett automatikusan jólétet mindenkinek. Másrészt pedig a beszéd révén az "orbáni politika +felépítménye+" körül zajlik vita Magyarországon, és nem a "konkrét politikáról, és a központosítás és az államosítás hosszú távú költségeiről" - vélekedett Stephan Löwenstein, hozzátéve, hogy "Orbán politikai stílusa egyébként is csak az állandó harci üzemmódban működik".

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com