Német államminiszter: arab felirat kellene az állam- és a kormányfő ünnepi televíziós beszédéhez

Feliratozni kellene arab nyelven és a németországi menedékkérők további nagy csoportjainak nyelvén a német államfő karácsonyi és a kancellár újévi televíziós beszédét - vetette fel a bevándorlási, menekültügyi és társadalmi integrációért felelős német államminiszter.

Aydan Özoguz a Bild című lap csütörtöki számában közölt nyilatkozatában kiemelte, hogy a menekültek jelentik az "év témáját", és "szép lenne, ha ők is érthetnék, hogy mi ebben az országban hogyan éljük meg a helyzetet".

1joachim_herrmann_csu

Ezért érdemes lenne a közszolgálati televíziók médiatárában idegen nyelvű feliratokat mellékelni a szövetségi elnök karácsonyi televíziós beszédéhez és a kancellár újévi üdvözletéhez. A felvételekhez például arab, fárszi (perzsa, az irániak nyelve), pastu (Afganisztán egyik hivatalos nyelve) és tigrinya (Eritrea hivatalos nyelve) feliratokat kellene készíteni - mondta az államminiszter.

Nem ártana angol vagy francia felirat sem, mert akkor "talán más uniós államfők is figyelmesen meghallgatnák" Joachim Gauck államfő és Angela Merkel kancellár beszédét - mondta a szociáldemokrata párt (SPD) politikusa.

Joachim Gauck beszédét karácsony napján, december 25-én este sugározza az ZDF országos közszolgálati televízió. Az elnök az előzetesen ismertetett részletek szerint nyílt vitát sürget majd a menekültválság kezeléséről, és hangsúlyozza, hogy a vita nem az "együttélés zavara, hanem a demokrácia része".

Ugyanakkor a gyűlölködés és az erőszak nem "legitim eszköz" a vitában, és "megvetést és büntetést érdemelnek" mindazok, akik gyújtogatnak és védtelen emberekre támadnak - áll az államfő beszédében.

Joachim Gauck szerint ügyelni kell, hogy a menekültek jelentette kihívás ne vezessen megosztottsághoz, a döntéshozóknak pedig olyan intézkedéseket kell tenniük, amelyek "tekintetbe veszik polgáraink jólétét, de nem hagyják figyelmen kívül a menekülteket".

A német szövetségi elnök beszédében köszönetet mond a menekülteket segítő önkénteseknek, akik szavai szerint a "jószívű és emberséges" Németország "arcaivá váltak", és kifejezi bizakodását, hogy Németország megbirkózik a kihívással.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com