Német egység - Új honlap mutatja be az NDK utolsó kormányának munkáját

Új honlap mutatja be az egykori Német Demokratikus Köztársaság (NDK) első és utolsó demokratikusan megválasztott kormányát, amely 25 éve kezdődött rövid története során szinte naponta fogadott el új törvényt és elvezette az NDK-t Németország újraegyesítéséig.

ndkAz 1990 márciusában tartott demokratikus törvényhozási választás révén felállt Népi Kamara 1990. április 12-én nagy többséggel - 265 igen szavazattal, 108 nem szavazat és 9 tartózkodás mellett - megválasztotta miniszterelnöknek Lothar de Maiziere-t.

A konzervatív CDU politikusára ezután jó pár hónapig rendkívüli munkateher nehezedett. "Reggel fél 7-kor jött értem a szolgálati autó és éjjel fél 1 - fél 2 körül dobott ki otthon. Nemigen volt idő gondolkodni azon, hogy hogyan érzem magam a bőrömben, de azt tudom, hogy nagyjából 15 kilót fogytam" - mondta az NDK utolsó miniszterelnöke.

"Én viszont legalább 15 kilót híztam" - tette hozzá Herbert Schirmer kulturális miniszter a kormány munkájáról szóló új honlap berlini bemutatóján a Deutschlandfunk közszolgálati rádió csütörtöki összeállítása szerint.

A kormány 173 napig volt hivatalban, ez alatt 759 előterjesztést vitatott meg, és kidolgozott 164 törvényt és 3 államszerződést. Tevékenysége október 2-án ért véget az NDK történetét lezáró állami ünnepséggel. Másnap életbe lépett a német egység helyreállításáról szóló megállapodás, amelynek értelmében az NDK beolvadt az NSZK-ba.

Lothar de Maiziere kormányának munkáját és az átmenet hónapjainak történetét a http://deutsche-einheit-1990.de cím alatt működő oldal mutatja be, egyelőre nagyjából 100 eredeti dokumentum, 200 fényképfelvétel, 50 videó, egy sor interjú és egy időrendi áttekintés révén.

A keletnémet diktatúra történetének feldolgozásával foglalkozó állami alapítvány (Bundesstiftung Aufarbeitung) által gondozott anyag folyamatosan bővül majd. A mobil eszközökön is olvasható honlap így áttekintést ad mind a 23 egykori minisztérium tevékenységéről, egyebek között a diktatúrában kisemmizettek kárpótlásáról és a privatizáció elindításáról, a politikai okokból elítéltek rehabilitálásáról, vagy éppen a felszámolt állambiztonsági hatóság (Stasi) iratanyagának kezeléséről.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com