Német külügyminiszter: higgadtságra és a jogállamiság tiszteletére van szükség Törökországban

Higgadtságra és a jogállamiság tiszteletére van szükség Törökországban a puccskísérlet utáni helyzetben - emelte ki Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban.

A német diplomácia vezetője a Bild am Sonntag című lapban közölt interjúban hangsúlyozta, hogy elképzelhetetlen a stabilitás a régióban "belpolitikailag stabil és demokratikus Törökország nélkül", ezért a puccskísérlet után az a legfontosabb, hogy az ország "a demokratikus és jogállami játékszabályok tiszteletben tartása mellett" nyugalomra leljen.

Steinmeier2013

Frank-Walter Steinmeier egyben méltatta, hogy a török parlament pártjai pénteken, a puccskísérlet estéjén kivétel nélkül elkötelezték magukat a demokrácia elvei mellett.

Németországban azért is nagyon remélik, hogy "végre befejeződik az államcsínyek korszaka" és az emberek szabadon és demokratikusan dönthetnek országuk jövőjéről, mert kevés olyan ország van, amelyet annyira szoros emberi kapcsolatok fűznek Németországhoz, mint Törökország - mondta a miniszter.

A puccskísérlet felelőseinek "jogi következményekkel" kell számolniuk, de "mindig is hangsúlyoztuk, hogy nagy jelentőséget tulajdonítunk a jogállamiság betartásának, és ez most is érvényes" - húzta alá Frank-Walter Steinmeier.

Elmondta, hogy jelenleg 200 ezer németországi lakos üdül Törökországban. A tárca nem tanácsolta el a német állampolgárokat a törökországi utazástól, de figyelmeztetett, hogy Isztambulban és Ankarában a lehető legnagyobb óvatosságra van szükség. Vasárnap a legnagyobb német légitársaság, a Lufthansa ismét a rendes nyári menetrend szerint üzemelteti törökországi járatait.

A kormány mellett a német ellenzéki pártok is a demokratikus szabályok betartását sürgetik Törökországban. Cem Özdemir, a Zöldek török származású társelnöke az n-tv hírtelevíziónak azt mondta, hogy Recep Tayyip Erdogan elnök "tekintélyelvű uralmának" csak választások révén lehet véget vetni, az EU-nak pedig "nyitva kell tartania a kaput az Erdogan utáni Törökország számára".

Azonban egyelőre az várható, hogy az államfő a puccskísérlet ürügyén "alaposan kitakarít", nemcsak a felelősöket távolítja el, hanem sok más embert is. Így a puccskísérlet "mérföldkő" az "elnöki diktatúra" felé vezető úton - mondta Cem Özdemir.

MTI

Hozzászólások

Angela Merkelt egy török lapban náciként ábrázolják

Angela Merkelt egy török lapban náciként ábrázolják

Hiába fizette le Angela Merkel 6 milliárd euróval Erdogánékat, mégis nagyon haragszanak rá!

Németországból szinte csak a keresztény menekülteket deportálják!

Németországból szinte csak a keresztény menekülteket deportálják!

Felháborító okok miatt deportálják a valódi keresztény menekülteket Németországból vissza hazájukba.

A hős lengyel kamionsofőr a berlini merényletkor sok ember életét mentette meg!

A hős lengyel kamionsofőr a berlini merényletkor sok ember életét mentette meg!

Lukasz Urban a lengyel kamionsofőr még hőstettekor is sokat szenvedett!

Ezzel a szerencsétlennel tévesztették össze a berlini merénylőt!

Ezzel a szerencsétlennel tévesztették össze a berlini merénylőt!

A tévesen letartóztatott migráns megszólalt, nyelvészeknek is feladatot adó dialektussal!

Arctalan imám segíthette Anis Amrit a berlini terrorig!

Arctalan imám segíthette Anis Amrit a berlini terrorig!

Az iszlám prédikátor Németországban él, aki nem vállalja fel arcát.

Kölnben a hívek, csak szigorú biztonsági intézkedés után mehettek be az éjféli misére!

Kölnben a hívek, csak szigorú biztonsági intézkedés után mehettek be az éjféli misére!

Senki nem gondolta volna, hogy valaha ez megtörténik!

Megszűnt a biztonság, bárhol elkövethetnek merényleteket!

Megszűnt a biztonság, bárhol elkövethetnek merényleteket!

Európa hiába van készenlétben, még sincs tökéletes biztonság.

Nincs jövő a gyermekeknek Németországban! – berlini terror

Nincs jövő a gyermekeknek Németországban! – berlini terror

Német állampolgárok neki mentek Angela Merkelnek, mert az országban nem látják gyermekeik jövőjét!

Pakisztáni lehetett a berlini terrortámadás elkövetője

Pakisztáni lehetett a berlini terrortámadás elkövetője

Angela Merkel közösségi oldala gyászba borult.

Migráns bűnözés növekedésétől félnek a németek a legjobban

Migráns bűnözés növekedésétől félnek a németek a legjobban

Felmérést készített a német társadalomban a migránskérdésről és a menekültekről a ZDF televízió megbízásából.

http://ujhazak.com