• -6 ℃ / 3 ℃

Németországban alig ismert betegségek jelenhetnek meg

Németországban alig ismert, vagy nagyon ritkán előforduló betegségek jelenhetnek meg a menekülthullám miatt, és erre fel kell készülnie az egészségügyi rendszernek - írta csütörtöki közleményében a német belgyógyászati társaság (DGIM).

A DGIM szerint már most látható, hogy a németországi orvosok a menekülthullám miatt akár olyan betegségekkel is találkozhatnak, amelyeket csak "tankönyvből ismernek".

agyhartya_1

Ilyen a sarlósejtes megbetegedés, egy ritka, öröklődő betegség, amely főleg Afrikában fordul elő, és csecsemők vagy gyerekek esetében halálos is lehet, ha nem ismerik fel időben.

A Robert Koch országos járványügyi intézet jelentései szerint Németországban egy sor fertőző betegség "legtöbbször migrációs hátterű embereknél" fordul elő. Ilyen a tuberkulózis (tbc), a diftéria (torokgyík) és a meningitisz (agyhártyagyulladás).

Ugyanakkor nem lenne helyes félelmet kelteni a lakosságban, vagy csak a fertőző betegségekre összpontosítani - írták a közleményben.

"A legtöbb ilyen betegség jól kezelhető, fontos, hogy a kezelőorvos időben felismerje" - emelte ki Gerd Hasenfuss, a DGIM elnöke. Hozzátette, hogy gyakran nincs is fertőzésveszély, de a betegnek gyorsan speciális segítségre van szüksége.

A DGIM ezért a menekülthullám révén várható folyamatokra tekintettel kiterjeszti továbbképzési programját, jövő tavaszi konferenciájának egyik súlyponti témája pedig az úgynevezett migrációs egészségügy lesz - áll a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Korlátoznák a migránsok beáramlását és a kitoloncoltaktól megvonnák a segélyt

Korlátoznák a migránsok beáramlását és a kitoloncoltaktól megvonnák a segélyt

A német pártok a migránsok kitoloncolásának szigorítását tervezik, többek között a hazaküldöttektől mindent pénzbeli segélyt megvonnának.

Migránssimogatók és a német szocialisták le akarják állítani az afgánok deportálását

Migránssimogatók és a német szocialisták le akarják állítani az afgánok deportálását

Németországban a napokban tárgyalják a migránspolitika aktuális kérdését, miszerint leállítsák-e az afgánok deportálását.

Németországban többé nem működik a jogállamiság!

Németországban többé nem működik a jogállamiság!

Német hatóságok szerint az országban nem működik a jogállamiság, mert az illegális bevándorlók azt kijátsszák.

Terrorizmus - Merényletre készülhetett a Berlinben őrizetbe vett szíriai férfi

Terrorizmus - Merényletre készülhetett a Berlinben őrizetbe vett szíriai férfi

A német hatóságok gyanúja szerint merényletet tervezhetett, és az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet tagja lehet az a szíriai férfi, akit szerdán késő este őrizetbe vettek Berlinben - jelentette...

Merkel: riasztó a sajtószabadság korlátozása Törökországban

Merkel: riasztó a sajtószabadság korlátozása Törökországban

A német kormány megítélése szerint a legnagyobb mértékben riasztó, hogy a sajtó és a vélemény szabadságát újra és újra korlátozzák Törökországban - jelentette ki Angela Merkel kancellár szerdán Berlin...

Németországban elkezdődhet az önjelölt muzulmán

Németországban elkezdődhet az önjelölt muzulmán "vallásrendőrség" pere

Németországban több mint két évvel az úgynevezett wuppertali saría rendőrség ügyének 2014-es kirobbanása után novemberben lefolytathatják az önjelölt muzulmán "vallásrendőrség" perét. Keddi lapjele...

A német CDU újabb menekültügyi szigorításokat kezdeményez

A német CDU újabb menekültügyi szigorításokat kezdeményez

Németországban újabb menekültügyi szigorításokat kezdeményez a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a párt a többi között keményebb fellépést szorgalmaz az irataikat szándékosan megsemmisítő menedékkérőkke...

Legkevesebb négy ember megsebesült egy késelésben Frankfurtban

Legkevesebb négy ember megsebesült egy késelésben Frankfurtban

Legkevesebb négy ember megsebesült egy késelésben a németországi Frankfurt belvárosában szombaton. A helyi rendőrség vasárnapi közleménye alapján az ügynek valószínűleg nincs politikai vonatkozása. ...

Legkevesebb négy ember megsebesült egy késelésben Frankfurtban

Legkevesebb négy ember megsebesült egy késelésben Frankfurtban

Legkevesebb négy ember megsebesült egy késelésben a németországi Frankfurt belvárosában szombaton. Az összecsapás háttere ismeretlen - jelentette vasárnap a Hessischer Rundfunk tartományi közszolgálat...

Az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett egy németországi gyilkosság elkövetőjeként

Az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett egy németországi gyilkosság elkövetőjeként

Az Iszlám állam (IÁ) nevű terrorszervezet vasárnapra virradó éjjel jelentkezett egy két héttel ezelőtt a németországi Hamburgban történt gyilkosság elkövetőjeként. A terrorszervezet szócsövének szá...

http://ujhazak.com