Németországban az Iszlám Állam hamisított szíriai útlevelével érkezett embereket keresnek

Németországban nyoma veszett nagyjából egy tucat embernek, akik szíriai menedékkérőnek adták ki magukat, és az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet által hamisított útlevéllel rendelkeznek, éppen úgy, mint a novemberi párizsi terrortámadások két elkövetője - írta kedden a Bild című német lap kormányzati forrásokra hivatkozva.

A beszámoló szerint egy külföldi titkosszolgálat nemrégiben megküldte a német és az osztrák hatóságoknak több száz úgynevezett "igazi hamis" szíriai útlevél számát. Az elnevezés onnan ered, hogy az IÁ a még 2013-ban elfoglalt szíriai Rakkában eredeti, de kitöltetlen útleveleket zsákmányolt, amelyeket hamis személyazonosító adatokkal töltöttek ki, a dokumentumok így egyszerre eredetiek és hamisak.

bild

Érvénytelenek is, hiszen a szíriai hatóságok nem vették nyilvántartásba őket kiadott útlevélként, ezt azonban nem veszi észre senki Európában, mert a Bassár el-Aszad szíriai elnök fennhatósága alatt működő hatóságok nem működnek együtt az európai partnerekkel, ezért nem lehet ellenőrizni az adatokat.

A Bild szerint ilyen - rakkai útlevélnek is nevezett - okmányt találtak a novemberi párizsi terrortámadások két résztvevőjénél, a Stade de France stadionnál végrehajtott robbantás elkövetőjének holttesténél és még egy merénylőnél.

Ausztriában két rakkai útlevelet találtak, tulajdonosaikat Salzburgban őrizetbe vették. Nem tudni, hogy kapcsolatban állnak-e az IÁ-val - írta a német lap.

A Bild cikke alapján Németországban nagyjából egy tucat menedékkérőnél találtak ilyen útlevelet. Valamennyivel még a november 13-i párizsi merényletsorozat előtt jelentkeztek be a hatóságoknál. Az okmányokról van szkennelt másolat a hatóságoknál, köztük a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalnál (BAMF), tulajdonosaik azonban ismeretlen helyen tartózkodnak. Ráadásul egyik illetőtől sem vettek ujjlenyomatot - áll a beszámolóban.

A Welt am Sonntag című vasárnapi német lap a legutóbbi számában arról írt, hogy az IÁ több tízezer eredeti, kitöltetlen útlevelet, valamint útlevelek és más személyi okmányok nyomtatására szolgáló berendezéseket zsákmányolt Szíriában, Irakban és Líbiában. A hetilap a Bildhez hasonlóan arról is beszámolt, hogy egy külföldi titkosszolgálat nemrégiben a német szerveknek megküldött egy listát, amely a rakkai útlevelek számát tartalmazza. Az adatokat már betáplálták az úgynevezett schengeni információs rendszerbe (SIS), hogy ki tudják szűrni a magukat menedékkérőnek álcázó terroristákat.

A német belügyminisztérium hétfőn a beszámolóra reagálva közölte, hogy a szíriai állampolgárságú menedékkérők esetében az előkészítő munkálatok végeztével rövidesen visszatérnek a teljes körű, személyes meghallgatásra is kiterjedő eljáráshoz.

A BAMF tavaly novembertől egyszerűsített eljárást folytat a szíriai menedékkérőknél, ez nagyjából azt jelenti, hogy a kérelmezőnek csak egy kérdőívet kellett kitöltenie, és a hatóság ennek alapján hozott döntést a menedékjogi kérelemről.

Thomas de Maiziere belügyminiszter az idén november elején utasította a BAMF-ot, hogy térjen vissza az eredeti gyakorlathoz.

Azzal érvelt, hogy a szíriai menedékkérők a korábbi időszakkal ellentétben már jellemzően nem közvetlenül a polgárháború sújtotta hazájukból érkeznek Németországba, hanem a Szíria térségében működő biztonságos menekülttáborokból, ezért nem indokolt a rendszerint a polgárháborús menekülteknek járó státusz szinte automatikus megadását eredményező gyakorlat fenntartása.

Egyben kifejezte azt a várakozását, hogy az alaposabb eljárás révén sokan csak oltalmazotti státust kapnak majd, amely egy évre szól és nem jár hozzá családegyesítési jog.

Thomas de Maiziere lépése akkor feszültséget keltett a kormánykoalícióban. A miniszter végül a kancellári hivatal nyomására felfüggesztette az utasítást és az ügyet a belügyminiszteri konferencia (IMK) - a tartományi belügyminiszterek és a szövetségi kormány tanácskozó testülete - elé terjesztette. A testület december elején a támogatásáról biztosította a szövetségi belügyminiszter kezdeményezését.

Németországban a szíriaiak alkotják a menedékkérők legnagyobb csoportját. Az idén november végéig 964 574 menedékkérőt vettek nyilvántartásba, több mint egyharmaduk - 383 946 fő - szíriai.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com