Németországban házkutatásokat tartottak feltételezett szélsőséges iszlamistáknál

Házkutatásokat tartottak szerdán a németországi Észak-Rajna-Vesztfália és Alsó-Szászország tartományokban feltételezett szélsőséges iszlamistáknál.

Sajtójelentések szerint az észak-rajna-vesztfáliai tartományi rendőrség a súlyos állam elleni bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség utasítására Düsseldorfban, Duisburgban és Dortmundban tartott razziát.

német rendőrség

Az intézkedés három férfi ellen irányul, akikről feltételezik, hogy tavaly január, illetve tavaly július óta tagokat és támogatókat toboroztak az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezetnek. Az egyik embert azzal is gyanúsítják, hogy anyagilag és logisztikai segítséggel is támogatta a dzsihadista szervezetet.

A Westdeutscher Rundfunk (WDR) regionális közszolgálati médiatársaság értesülése szerint Düsseldorf úgynevezett Maghreb-negyedében őrizetbe vettek egy embert.

Szemtanúk beszámolója alapján Duisburgban egy török nevű utazási irodában is tartottak házkutatást. A Westdeutsche Allgemeine Zeitung (WAZ) információja szerint az iroda tulajdonosa muzulmán hitoktatói tevékenységet is folytat, amelynek során radikális nézeteket terjeszt. Hatására radikalizálódott az a két fiatal is, akik az idén áprilisban megtámadtak egy esseni szikh templomot. A WAZ szerint az önjelölt imámnak szíriai kapcsolatai is vannak.

Dortmundban is egy hitszónoknál tartottak házkutatást, a németországi szalafista - a radikális iszlám egy irányzata - szubkultúra egyik központjaként számon tartott alsó-szászországi Hildesheimben pedig a Hildesheimi német nyelvű iszlám kör nevű, 2013 óta a tartományi alkotmányvédelmi hivatal megfigyelése alatt álló egyesület vezetőjének több családtagjánál razziáztak.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com