Németországban őrizetbe vettek öt embert

Németországban őrizetbe vettek öt embert kedden a múlt heti párizsi merényletekkel összefüggésben.

Az aacheni rendőrség közleménye szerint egy különleges bevetési egység segítségével délelőtt őrizetbe vettek két nőt és egy férfit Alsdorfban.

der-spiegel

Az akciót azért hajtották végre, mert gyanús személyekről érkezett bejelentés az Aachen melletti településről.
Alsdorf térségében további "intézkedéseket" kezdtek, ezekről azonban "taktikai okokból" nem közölnek részleteket - áll a közleményben.

Ugyanakkor azt hozzátették, hogy Alsdorfban két további személyt is őrizetbe vettek.

Az Aachener Zeitung című lap szerint a két nőt és a férfit az országos munkaügyi ügynökség (BA) alsdorfi munkaközvetítő irodája (Jobcenter) előtt fogták el. Éppen elindultak a Jobcentertől, amikor autójukat több rendőrautó feltartóztatta, és a kommandósok őrizetbe vették őket - írta az Aachener Zeitung az online kiadásában.
A lap szerint több környező településen is rendőri készültség tapasztalható.

A rendőrség egy szóvivője az n-tv hírtelevíziónak azt mondta, hogy az őrizetbe vettek külföldi állampolgárok.
A Spiegel Online hírportál szerint a rendőrség azért csapott le rájuk, mert egy bolti eladó bejelentést tett, hogy felismerte a csoportban a párizsi vérengzésekkel összefüggésben körözött Salah Abdeslamot.

A szökésben lévő férfi minden bizonnyal nincs a háromfős csoportban, de a rendőrök a lehető legnagyobb körültekintéssel ellenőrzik őket, mert nem akarják, hogy Abdesalam másodszor is kicsússzon a hatóságok keze közül - írta a Spiegel Online.
Az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Alsdorf a német-holland-belga hármas határ közvetlen közelében helyezkedik el.

Belgiumban a párizsi merényletekkel összefüggésben széles körű vizsgálatok indultak, mert a szálak - ahogy az év elején a Charlie Hebdo című szatirikus hetilap párizsi szerkesztősége ellen elkövetett akció után - ismét az országba vezettek.

Németországban a radikális iszlamizmus legerősebb irányzata a szalafizmus, amelynek hívei főleg Észak-Rajna-Vesztfáliában koncentrálódnak és szoros kapcsolatot tartanak fenn az irányzat belgiumi híveivel.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com