Stoltenberg: tavaly 60 százalékkal nőtt a NATO elleni informatikai támadások száma

Jens Stoltenberg a Die Welt online kiadásában csütörtökön megjelent összeállításban elmondta, hogy tavaly havonta átlagosan 500 olyan informatikai támadás érte a NATO intézményeit, amely "szakértőink intenzív beavatkozását tette szükségessé", ami éves szinten 60 százalékos növekedés.

A legtöbb támadást nem magánszemélyek, hanem állami intézmények finanszírozták - tette hozzá a NATO főtitkára. Rámutatott, hogy a kibertámadásokra is vonatkozik a kollektív védelem elve.



Elmondta, hogy a szövetségnél új eljárást vezettek be, válságkezelő szakértői csoportokat állítanak össze, amelyek készen állnak arra, hogy segítsék a tagállamokat hálózataik védelmében.
Az informatikai támadások nagyon veszélyesek lehetnek, mert kárt tehetnek az energiaellátó rendszerben vagy más kritikus infrastruktúrában, és azért is, mert "ma már minden katonai aktivitás adatok átvitelén alapul" - mondta Jens Stoltenberg.

A volt norvég miniszterelnök hozzátette: több NATO-tagállam kormánya attól tart, hogy hackerek választási kampányok befolyásolásával is megpróbálkozhatnak, amivel "alááshatják a demokráciát".

Donald Trump megválasztott amerikai elnöknek a NATO-ra vonatkozó bírálatával kapcsolatban elmondta, hogy telefonon beszélt a pénteken hivatalba lépő elnökkel, aki "nagyon világosan kijelentette, hogy az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett a NATO iránt". "Teljesen biztos vagyok abban, hogy az Egyesült Államok továbbra is korlátlanul kiáll a NATO-nak adott biztonsági garanciái mellett" - mondta Jens Stoltenberg.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com