Transparency International: nem reménytelen a korrupció elleni küzdelem

Nem reménytelen a korrupció elleni küzdelem, mert tavaly több országban javult a helyzet, mint amennyiben romlott - emelte ki a Transparency International (TI) nemzetközi civil szervezet szerdán Berlinben kiadott jelentésében.

Ugyanakkor egyetlen ország sem mentes a korrupciótól, és a világ országainak 68 százalékánál, köztük a vezető gazdasági hatalmakat összefogó G20 csoport minden második tagjánál továbbra is erős a korrupciós fertőzöttség a közszférában - áll a TI úgynevezett Korrupció Érzékelési Index (CPI) felmérését bemutató jelentésben, amelyben hangsúlyozzák, hogy több mint 6 milliárd ember él olyan országban, amelyben súlyos a korrupciós helyzet, és a szegény országokat évente ezermilliárd dollár kár éri a korrupció miatt.

0

A CPI a korrupciónak a közhivatalnokok és politikusok körében érzékelt mértéke alapján értékeli az országokat. A mutató értéke 0 (nagyon korruptnak érzékelt) és 100 (nagyon tisztának, átláthatónak érzékelt) között mozoghat. A TI 2015-ös felmérésben 168 országot állítottak rangsorba.

Az élen ismét többnyire észak-európai országok végeztek. Az első Dánia 91 ponttal, a második Finnország 90, a harmadik Svédország 89 ponttal. Az első tízben van még Új-Zéland, Hollandia, Norvégia, Svájc, Szingapúr, Kanada és Németország is. A TI vizsgálata alapján a közhatalom ezekben az országokban szolgálja leginkább a közjót, és ezekben az országokban a leginkább átlátható az állam működése.

A lista végén sincs nagyobb változás az utóbbi évekhez képest, a legkorruptabb és legkevésbé átláthatóan működő államok körébe továbbra is Dél-Szudán (15 pont), Szudán (12 pont), Afganisztán (11 pont), Észak-Korea (8 pont) és Szomália (8 pont) tartozik.

Az utóbbi négy évet együttvéve a legnagyobb mértékben Líbiában, Ausztráliában, Brazíliában, Spanyolországban és Törökországban romlott, és Görögországban, Szenegálban és Nagy-Britanniában javult a korrupciós helyzet a CPI szerint, amelyet nemzetközi intézmények és tudományos intézmények szakértőinek értékelése alapján határoznak meg.

A magyarországi korrupciós helyzetet az egy évvel korábbi 54 pont után 51 pontra értékelték, ezzel Magyarország az 50. helyre került, Szlovákiával, Horvátországgal és Bahreinnel együtt. Az Európai Unió 28 tagországát tekintve Magyarország az alsó harmadban van, megelőzve Görögországot (58 pont), Romániát (58 pont), Olaszországot (61 pont) és Bulgáriát (69 pont).

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com