No-go zónává tették migránsok a legnagyobb svéd plázát – videó

Göteborgban a rendőrségnek kellett fellépnie, miután a migránsok elfoglalták az egyik plázát. A Nordstanban a folyosón árulják a drogot, zaklatják a lányokat és megfélemlítik a rendőröket.

A dolog odáig fajult, hogy a vevők kezdtek elmaradozni és egyre több dolgozó mondott fel. Ezért a göteborgi rendőrségnek meg kellett szigorítani az ellenőrzéseket a plázában.

A Nordstan Svédországban a legnagyobb és legforgalmasabb pláza. A boltok nagy része 8-kor zár be, a bevándorlók ezután vették át az uralmat és bandákban uralták a folyosókat. -írja az Express.

"Tavaly ősz óta érezhetően megnőtt azoknak a fiataloknak a száma, akik a plázában bandáznak esténként" – mondta Jonas Berqqvist, a városi rendőrség egyik csoportvezetője.

A rendőri vezető szerint a fiatalok drogot árulnak, de a kábítószert is használnak. Emiatt a bandák sokszor összeverekednek és tömegbunyók vannak.
"Idehozzák a nyakunkra azokat a problémákat és konfliktusokat, amik még az anyaországukban keletkeztek" – nyilatkozta Berqqvist a migránsokról.

Egy másik rendőr, Rikard Sörensen szerint egyre több tagja lesz az utcai bandáknak, amely miatt megnövelték a környéken járőröző rendőrök számát.

"A göteborgi drogforgalom nagy része mögött ezek a migránsok állnak. Nem engedném a fiamat a bevásárló központ közelébe, mert nagyon veszélyes hely. Azonban a lányoknak sem ajánlott arra járni az esti órákban, hiszen nagy az esélye annak, hogy kirabolják, de akár szexuálisan is zaklathatják" – közölte Sorensen.

A Nordstant elfoglaló bevándorlók többsége szíriai, afgán vagy marokkói, akik iskola helyett az utcán lógnak.

A rendőrség arról beszélt, hogy a brutális rablások száma is megnőtt. Egy tizenéves fiúnak törött üvegdarabot szorítottak a torkának, úgy akarták kirabolni. Mikor az egyik eladó kirohant az üzletből, hogy meghiúsítsa a rablást, a migránsok őt is megfenyegették.






Forrás: 888.hu

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com