Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió.

A két életveszélyes sérült - egy rendőr és egy járókelő - a kórházba szállítása után meghalt.

mecset_jeruzsalem

 

A fegyveres merénylő vasárnap délelőtt autójából lövöldözni kezdett, előbb villamosmegállóban álló civilekre, majd egy másik autóban ülőkre. Később megállította járművét, kiszállt belőle és a felé tartó motoros rendőröket vette célba, de ekkor a helyszínre érkező biztonságiak lelőtték.

A lövések nyomán egy nő és egy rendőr életveszélyesen, hat másik ember közepesen vagy könnyebben sebesült meg.

A sebesülteket kórházba szállították. A merénylet a rendőrség jeruzsálemi parancsnokságának közelében történt, s a rendőrség közlése szerint a kelet-jeruzsálemi Sziluan nevű arab lakónegyed 39 éves lakója követte el.

A tavaly ősszel kezdődött, de az utóbbi hónapokban mérséklődött erőszakhullámban eddig 35 izraeli és négy külföldi, valamint legalább 220 palesztin vesztette életét. Izraeli tájékoztatás szerint a palesztinok többsége az izraeli biztonsági erők elleni támadásokban halt meg.

MTI

Hozzászólások

Elkapták a hírhedt isztambuli tömeggyilkost a rendőrök – videó

Elkapták a hírhedt isztambuli tömeggyilkost a rendőrök – videó

A török rendőrség elfogta a 39 ember megölésével gyanúsított isztambuli mészárost.

Férjét és kisfiát hagyta el, hogy segítsen a migránsokon – rosszul járt a családja

Férjét és kisfiát hagyta el, hogy segítsen a migránsokon – rosszul járt a családja

A baloldali liberális Clare Moseley Liverpoolban lakott családjával, amíg úgy nem döntött, hogy Calais-be megy.

Angela Merkel egy katasztrófa!

Angela Merkel egy katasztrófa!

Donald Trump kritikája a német kancellárról!

Német nők közül egyre többen fegyverkeznek a zaklatások miatt

Német nők közül egyre többen fegyverkeznek a zaklatások miatt

Németországban egyre több nő vesz valamilyen fegyvert, hogy megvédje magát.

Kidobták a pékségből a látássérült lányt a vakvezető kutyája miatt

Kidobták a pékségből a látássérült lányt a vakvezető kutyája miatt

Kolozsvárott egy fiatal lánynak vakvezető kutyája miatt kellett távoznia a pékségből.

Így reagált, amikor a bank vitte volna az autóját! – videó

Így reagált, amikor a bank vitte volna az autóját! – videó

Reflexszerű reagálás a banki végrehajtásra.

No-go zónává tették migránsok a legnagyobb svéd plázát – videó

No-go zónává tették migránsok a legnagyobb svéd plázát – videó

Svédország egyik városában a migránsok elfoglaltak egy bevásárló központot.

1 millióan kértek Obamától kegyelmet Edward Snowdennek

1 millióan kértek Obamától kegyelmet Edward Snowdennek

Edward Snowdennek kampányol az Amnesty International!

Disznófejet tűztek egy épülő mecset ajtajára egy francia városban

Disznófejet tűztek egy épülő mecset ajtajára egy francia városban

Dijon mellett lévő kisvárosban valakiknek nem tetszett, hogy ott mecsetet akarnak építeni.

Rengeteg pakisztáni álmenekült hazudik Olaszországban!

Rengeteg pakisztáni álmenekült hazudik Olaszországban!

Észak-Olaszország Udine városában rengeteg pakisztáni politikai menekült kuncsorog a jobb élet reményéért.

http://ujhazak.com