Olasz kormányfő: elhalasztott lehetőség volt a pozsonyi találkozó

Elszalasztott lehetőségnek nevezte az Európai Unió pénteki, Pozsonyban tartott informális csúcstalálkozóját az olasz kormányfő a Corriere della Sera című olasz napilapnak. Matteo Renzi azt mondta: a Brexit után Európának reagálnia kellett volna, nem pedig az időt húznia.

"A migrációról eddig Európa sokat beszélt, de keveset tett az ügyben. Mi (olaszok) bevezettük a hot spotokat, a fényképes személyazonosítást, az embercsempészek elleni küzdelmet. A többiek néhány hajót küldtek a Földközi-tengerre, amelyek a migránsokat Szicíliában rakják ki: ez hasznos interjúk adására, de nem a probléma megoldására" - közölte a kormányfő.

Matteo-Renzi_2950810b

Matteo Renzi megállapodást sürgetett a migránsokat elindító afrikai államokkal. Szintén sürgette a kitoloncolások elindítását, amiről szerinte a tagállamok közül "túl sokan nem akarnak tudomást venni".

"A kitoloncolásokat kezelni kell, ezt egyenlőre Olaszország teszi, miközben Európa találkozókat tart. (...) Olaszország, ha szükséges, egyedül cselekszik: tudjuk, hogyan. De ebben az esetben Európa ismerje el, hogy kudarcot vallott, és mondja ki, hogy az egoizmus erősebb a politikánál" - hangoztatta az olasz miniszterelnök.

Emlékeztetett arra, hogy az Európai Tanács új székházát milliárdokból építik, majd azt javasolta, hogy "a székház elé tegyék azt a migránshajót, amelyet Olaszország a tenger mélyéről emelt ki".

"Így legalább akárhányszor értekezlet van, ahelyett, hogy csak az új díványokat néznék, azt a hajót is látják majd a migráció botrányával együtt" - mondta.

Matteo Renzi kudarcnak nevezte az EU diktálta szigorú pénzügyi politikát is.

"Nem tudom, mire gondolt Merkel kancellár, amikor a pozsonyi csúcs szelleméről beszélt. Ha így folytatódik, pozsonyi szellemiség helyett, Európa szelleméről fogunk vitázni. Pozsonyban tettünk egy szép hajókirándulást a Dunán, mindannyian együtt. De azt reméltem, a Brexit okozta válságra adunk választ hajókázás helyett" - nyilatkozta az olasz miniszterelnök.

Az olasz kormányfő nem vett részt az Angela Merkel német kancellárral és Francois Hollande francia elnökkel tervezett közös sajtótájékoztatón, mert szerinte a pozsonyi találkozón nem történt jelentős előrelépés a migrációs és az európai pénzügypolitikai kérdésekben.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com