A bevándorlók regisztrációjáról vitázik Róma és Brüsszel

Megdöbbentőnek nevezte az Európai Bizottságnak az Olaszországgal szembeni kötelezettségszegési eljárását Matteo Renzi olasz miniszterelnök szerdán. Brüsszel szerint Róma hiányosan regisztrálja a bevándorlókat, az olasz kormány szerint a regisztrálás száz százalékos.

Matteo Renzi az olasz parlament alsóházában szólalt fel, ahol az EU állam- és kormányfői idei utolsó csúcstalálkozójával kapcsolatos olasz álláspontot vázolta. A csúcs csütörtökön kezdődik Brüsszelben.

_51237682_011261643

Az olasz miniszterelnök "megdöbbentőnek" minősítette az Európai Bizottság korábbi bejelentését, miszerint kötelezettségszegési eljárást indít Olaszországgal szemben a bevándorlók hiányos regisztrációja miatt.

A bizottság szerint Itália nem alkalmazza a júliusban életbe léptett Eurodac rendszert, amelynek értelmében a bevándorlókat az érkezésük után 72 órán belül nyilvántartásba kell venni. A Frontex európai ügynökség szerint a július és november vége között Olaszországba érkezett több mint 65 ezer bevándorlóból alig harminc ezret regisztráltak.

Matteo Renzi hangsúlyozta, hogy az olasz belügyminisztérium adatai szerint az utóbbi hónapokban érkezett bevándorlókat száz százalékosan regisztrálták.

"Olaszország megtette kötelességét a migrációs válság kezelésében, Európa vajon hasonlóképpen cselekszik-e?" - tette fel a kérdést az olasz kormányfő. "Mielőtt kötelezettségszegési eljárásról beszélnénk, egyeztetni kellene a valóságot az elképzelésekkel. A Németországba augusztusban érkezett embereknek nem mindegyikét azonosították.

Merkel kancellár akkor azt mondta: először a szolidaritás, utána a bürokrácia. Ami érvényes Németország esetében, úgy tűnik, nem vonatkozik Itáliára" - mondta Renzi majd azt kérdezte: "Mi Európa szerepe: szabályzatok, bürokrata előírások, irányelvek bevezetése vagy a problémák megoldása?"

Az EU az olasz kormány által ígért regisztrációs központok (hot spot) megnyitását is sürgette, mégpedig napokon belül a szicíliai Pozzallóban és Porto Empedocléban. Matteo Renzi bejelentette, hogy Lampedusa-szigetén már működik egy és csütörtökön regisztrációs központot nyitnak a dél-olaszországi Tarantóban is.

Ezt megelőzően Angelino Alfano olasz belügyminiszter mondott nemet az EU azon szorgalmazására, hogy az olasz hatóságoknak akár erő alkalmazásával is regisztrálnia kell a bevándorlókat.

A belügyminiszter emlékeztetett arra, hogy az Olaszországba érkező szíriaiak és eritreaiak ellenállnak a regisztrációnak: nem hagyják magukat lefényképezni, ökölbe szorítják a kezüket, mindent megtesznek az ujjlenyomatvétel megakadályozásáért. Alfano ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az olasz rendőrség kizárólag az ezt igénylő helyzetekben alkalmaz erőt, és "vannak helyzetek, amikor nem lehet túllépni egy bizonyos határt".

MTI

Hozzászólások

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

A szívszorító történetet egy étteremtulajdonos osztotta meg, akit nagyon megérintett a férfi viselkedése.

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

A lakók úgy vélik, hogy ez már túlzás, mivel ők már így is több száz migránst fogadtak be.

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

Olaszországban egyre több kisváros akarja ezzel a módszerrel biztosítani a jövőjét.

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

A bevándorlót 20 perc műsorozás után a rendőrök szedték le a jármű tetejéről, feltehetően kábítószer hatása alatt volt.

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

A bevándorló nem tudta, hogy rossz emberrel kezdett ki és a végén ő húzta a rövidebbet.

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

A polgármestere a különleges akcióval szeretné megakadályozni, hogy a falu elnéptelenedjen.

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Az afrikai bevándorlók tovább próbálkoznak még a fagyos zord időben is, akár a hegyen keresztül.

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

A muszlim migráns ügyvédje segítségével fogalmazta meg a levelet, amelyet el is küldött.

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

A gambiai férfit azonban a rendőrség elfogta a tett elkövetése közben.

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

Róma belvárosában felvonuló migránsok anyagi segítséget és tartózkodási engedélyt is követeltek.

http://ujhazak.com