Az olasz titkosszolgálat szerint a Balkán felől fenyegeti Olaszországot a terrorizmus veszélye

Olaszországot rendkívüli módon fenyegeti egy terrorista támadás veszélye, mindenekelőtt a migráció balkáni útvonalát kihasználó idegen harcosok miatt - szerepel az olasz titkosszolgálat szerdán közzétett nemzetbiztonsági jelentésében.

Az olasz parlamentben bemutatott titkosszolgálati dokumentum szerint Olaszországot egyre nagyobb mértékben fenyegeti a veszély, hogy terrorista támadás célpontja lehet.
A százharminc oldalas jelentés hangsúlyozza, hogy a kockázatot egyrészt Olaszországnak az észak-afrikai színtereken való politikai-katonai kötelezettségvállalása növeli, mint például a Líbiában tervezett nemzetközi katonai fellépésben való olasz részvétel, vagy az Egyiptommal az utóbbi hetekben megromlott diplomáciai viszony. Észak-Afrikából az Al Kaida helyi csoportjai fenyegetik Itáliát. Másrészt a kereszténység központjaként ismert Olaszország kiemelt célponttá válhat vallási szerepe miatt is, főleg a Ferenc pápa által meghirdetett szentévben.

Az olasz titkosszolgálati szervek a kockázatok között figyelmeztetnek a Balkáni-félszigeten zajló migrációt kihasználó külföldi harcosokra, akik a szíriai-iraki harcok elől "menekülők útvonalát követik". Az idegen harcosok azok az európai vagy Európában élő külföldiek, akik az Iszlám Államhoz (IÁ) csatlakoztak, a közel-keleti térségben fegyveres kiképzésben részesültek, majd visszatérnek Európába terrorista merényletet végrehajtani.

27F0D04E00000578-3053765-image-a-105_1429878714830

A jelentés megjegyzi, hogy egyre növekszik az Olaszországból az IÁ-hoz csatlakozó olaszok és külföldiek száma is, bár létszámuk kisebb a francia és német idegen harcosokéhoz viszonyítva. A jelentés külön fejezetet szentel az IÁ terrorista szervezetének nőtagjaira, akik kiemelt szerepet töltenek be a nyugat-európai nők "toborzásában".

Az olasz titkosszolgálat szerint nemzetbiztonsági szempontból rendkívüli jelentőségű az olasz nyelven írt szélsőséges tartalmú internetes oldalak és látogatóik ellenőrzése. Hasonlóképpen ellenőrzés alatt kell tartani az olaszországi börtönöket is, ahol az IÁ szintén tagokat toboroz a külföldi, főleg afrikai és közel-keleti országokból származó rabok között. Az olasz védelmi tárca korábbi adatai szerint 2015 végéig 87 idegen harcos csatlakozott Olaszországból az IÁ-hoz: hat olasz, hat olasz-külföldi állampolgár, a többi Olaszországban élő nem olasz állampolgár.

A dokumentum úgy fogalmaz, hogy az IÁ esetleges veresége a közel-keleti színtereken sem jelenti egyenesen a terrorizmus veszélyének végét, ellenkezőleg ez a bosszúból elkövetett terrorista támadások esélyét növelheti. Az olasz titkosszolgálat szerint Európában fennáll a novemberi párizsi terrorista támadásokhoz hasonló merényletek veszélye, de nem kizárt a "magányos" terrorista akció sem.

A terrorizmus fenyegetése az olasz titkosszolgálat szerint a belföldi terrorista támadások kockázatát is növeli az anarchista csoportok, valamint a Vörös Brigádok történelmi terrrorista szervezet utódcsoportjai részéről.

MTI

Hozzászólások

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

A szívszorító történetet egy étteremtulajdonos osztotta meg, akit nagyon megérintett a férfi viselkedése.

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

A lakók úgy vélik, hogy ez már túlzás, mivel ők már így is több száz migránst fogadtak be.

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

Olaszországban egyre több kisváros akarja ezzel a módszerrel biztosítani a jövőjét.

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

A bevándorlót 20 perc műsorozás után a rendőrök szedték le a jármű tetejéről, feltehetően kábítószer hatása alatt volt.

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

A bevándorló nem tudta, hogy rossz emberrel kezdett ki és a végén ő húzta a rövidebbet.

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

A polgármestere a különleges akcióval szeretné megakadályozni, hogy a falu elnéptelenedjen.

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Az afrikai bevándorlók tovább próbálkoznak még a fagyos zord időben is, akár a hegyen keresztül.

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

A muszlim migráns ügyvédje segítségével fogalmazta meg a levelet, amelyet el is küldött.

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

A gambiai férfit azonban a rendőrség elfogta a tett elkövetése közben.

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

Róma belvárosában felvonuló migránsok anyagi segítséget és tartózkodási engedélyt is követeltek.

http://ujhazak.com