Kevesebb mint 20 százalékos a részvétel az olasz önkormányzati választásokon

Vasárnap délig a szavazásra jogosultak 17,9 százaléka járult az urnák elé az olaszországi önkormányzati választásokon, amelyek este 11 óráig tartanak - közölte a római belügyminisztérium.

Több mint 1300 településen választanak új polgármestert és újítják meg az önkormányzati testületet. A helyhatósági megmérettetés belpolitikai tesztnek számít a 2014 februárjában választások nélkül hatalomra került, Matteo Renzi vezette balközép kormány számára.

Nemzeti Választási Bizottság

Több mint 13 millió szavazásra jogosult olaszt várnak az urnákhoz (a választók összlétszámának több mint negyedét), közöttük a négy legnagyobb - egymillió lakos feletti - városban Rómában, Milánóban, Torinóban és Nápolyban. A fővárosban délig a jogosultak 14,8 százaléka adta le szavazatát, Milánóban 16 százalék. A végleges eredmények hétfőn várhatók. Ahol egyik jelölt sem szerez ötven százalékot, a második fordulót június 19-én tartják a két legtöbb szavazatot kapott jelölt között.

Milánóban és Nápolyban az öt évvel ezelőtt megválasztott polgármesterek mandátumának lejárta miatt esedékes a helyhatósági választás. Rómában (és a tizennégy római kerületben) viszont időközi választást tartanak annak nyomán, hogy tavaly novemberben korrupciós vádak miatt lemondott Ignazio Marino főpolgármester, a balközép kormányerő, a Demokrata Párt (PD) politikusa. Azóta az olasz fővárost kormánybiztos vezeti Francesco Paolo Tronca volt milánói prefektus személyében.

Rómában öt jelölt méri össze erejét: a nagy esélyesnek tartott Virginia Raggi ügyvéd, az ellenzéki 5 Csillag Mozgalom (M5S) jelöltje, akit a mozgalom tagjai közötti előzetes internetes szavazással választottak az M5S jelöltjévé. Raggi győzelme a 2009-ben alakult és 2013-ban az olasz parlamentbe bejutott M5S politikai szárnyalásának megkoronázását jelentené: a civil mozgalomból lett párt megszerezné magának az olasz fővárost. Raggival először kerülhet nő a római főpolgármesteri székbe.

Fő vetélytársa szintén nő, Giorgia Meloni a szélsőjobboldali ellenzéki párt Olasz Testvérek (FdI) politikusa, akit az Északi Liga is támogat. Róma élére pályázik Alfio Marchini vállalkozó, a Silvio Berlusconi vezette jobbközép Hajrá Olaszország (FI), Roberto Giachetti, a PD, valamint Stefano Fassina, az Olasz Baloldal (SI) - Baloldal Környezet Szabadság (Sel) jelöltje. 1996 óta ez az első alkalom, hogy a jobboldali-jobbközép erők külön jelöltet állítanak Róma vezetésére.

Elemzők szerint a június 2-i nemzeti ünnep - a köztársaság napja - miatti hosszú hétvége vasárnapjára eső helyhatósági választások igazi tétje a részvételi arány lesz. A távolmaradást azonban nem kizárólag az motiválhatja, hogy az olaszok a szavazókörök helyett a tengerpartra mennek: a 2013. májusi római főpolgármester-választás első fordulójában a szavazásra jogosultak 52,5, második fordulójában 44,9 százaléka voksolt, miközben öt évvel korábban (kétnapos szavazáson) a részvétel meghaladta a 73 százalékot.

MTI

Hozzászólások

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

A szívszorító történetet egy étteremtulajdonos osztotta meg, akit nagyon megérintett a férfi viselkedése.

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

A lakók úgy vélik, hogy ez már túlzás, mivel ők már így is több száz migránst fogadtak be.

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

Olaszországban egyre több kisváros akarja ezzel a módszerrel biztosítani a jövőjét.

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

A bevándorlót 20 perc műsorozás után a rendőrök szedték le a jármű tetejéről, feltehetően kábítószer hatása alatt volt.

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

A bevándorló nem tudta, hogy rossz emberrel kezdett ki és a végén ő húzta a rövidebbet.

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

A polgármestere a különleges akcióval szeretné megakadályozni, hogy a falu elnéptelenedjen.

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Az afrikai bevándorlók tovább próbálkoznak még a fagyos zord időben is, akár a hegyen keresztül.

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

A muszlim migráns ügyvédje segítségével fogalmazta meg a levelet, amelyet el is küldött.

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

A gambiai férfit azonban a rendőrség elfogta a tett elkövetése közben.

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

Róma belvárosában felvonuló migránsok anyagi segítséget és tartózkodási engedélyt is követeltek.

http://ujhazak.com