Olasz belügyminiszter: a gyanús személyek kiutasítása bevált biztonsági intézkedés

Rendkívül veszélyesnek tartja a Balkán-félszigeten keresztül érkező migrációt Angelino Alfano olasz belügyminiszter, aki a terroristagyanús személyek Olaszországból történő kiutasítását bevált biztonsági intézkedésnek nevezte a La Stampa című napilapban vasárnap közölt interjújában.

Angelino Alfano hangsúlyozta, hogy a balkáni útvonal mindig is "rendkívül veszélyesnek" számított. Kijelentette: egykor a csempészek, most pedig az ember- és fegyverkereskedők, valamint az idegen harcosok haladnak erre.

0

"A nemzetközi közösségnek és Európának nyitva kell tartani a szemét (...) A Balkán felől érkező veszély tovább erősödhet, nem szabad alábecsülni" - fogalmazott az olasz belügyminiszter. Alfano elmondta, hogy a Szlovéniával szomszédos és Horvátországhoz is közeli észak-olaszországi Friuli-Venezia Giulia tartományban katonákkal és rendőrökkel erősítették meg a határellenőrzést.

Arra a kérdésre, hogy mit vár Olaszország, ha újabb migrációs áradat esetén Magyarország és Horvátország lezárja határait, Alfano azt válaszolta: "senki sem gondolhatja, hogy úgy tartóztatja fel a belépőket, hogy a problémát olyan országokra hárítja át, mint a miénk, amelynek a Földközi-tengeren érkező migráció terhét is viselnie kell". Hozzátette: Líbia egy Olaszországgal szemközt levő "égő vulkán".

Ami a belföldi terrorizmus veszélyét illeti, az olasz politikus úgy látja, hogy Olaszországban a bevándorlás, a társadalom felépítése és a külvárosok helyzete nem hasonlítható a franciaországihoz. Hatékony hatósági fellépésnek nevezte a terroristagyanús személyek kiutasítását Olaszországból.

Tavaly 65 bevándorlót utasítottak ki ezen a címen Itáliából. Angelino Alfano hangsúlyozta, hogy abban az esetben is kiutasítanak terrorizmus pártolásával gyanúsított embereket, ha az olasz törvények értelmében az őrizetbe vételük sem lenne minden esetben igazolt.

"Inkább a durva kiutasítás, mint egy fanatikus a városokban" - mondta Angelino Alfano.

A belügyminiszter szerint az olasz hatóságoknak jó a kapcsolata az olaszországi iszlám közösségekkel. Ugyanakkor megjegyezte, hogy "vannak pillanatok, amikor (az iszlám közösségeknek) nem elegendő azt hangoztatni, hogy nem terroristák. Azt kell kijelenteniük, hogy terrorizmusellenesek".

Elmondta, hogy a római belügyminisztérium felmérései szerint az olaszországi városok utcáit felügyelő 6500 katona növelte a lakosság biztonságérzetét és élvezi az olaszok bizalmát. "2016-ban egyetlen napra sem lazul a biztonság védelme" - jelentette ki az olasz belügyminiszter.

MTI

Hozzászólások

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

A szívszorító történetet egy étteremtulajdonos osztotta meg, akit nagyon megérintett a férfi viselkedése.

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

A lakók úgy vélik, hogy ez már túlzás, mivel ők már így is több száz migránst fogadtak be.

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

Olaszországban egyre több kisváros akarja ezzel a módszerrel biztosítani a jövőjét.

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

A bevándorlót 20 perc műsorozás után a rendőrök szedték le a jármű tetejéről, feltehetően kábítószer hatása alatt volt.

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

A bevándorló nem tudta, hogy rossz emberrel kezdett ki és a végén ő húzta a rövidebbet.

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

A polgármestere a különleges akcióval szeretné megakadályozni, hogy a falu elnéptelenedjen.

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Az afrikai bevándorlók tovább próbálkoznak még a fagyos zord időben is, akár a hegyen keresztül.

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

A muszlim migráns ügyvédje segítségével fogalmazta meg a levelet, amelyet el is küldött.

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

A gambiai férfit azonban a rendőrség elfogta a tett elkövetése közben.

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

Róma belvárosában felvonuló migránsok anyagi segítséget és tartózkodási engedélyt is követeltek.

http://ujhazak.com