Világkiállítás - Utolsó percig tartó munkával készülnek a pénteki megnyitóra

Az Andrea Bocelli vezette szabadtéri koncerttel ünnepli meg csütörtök este Milánó városa az Expo2015 világkiállítás május elsejei megnyitását, amelyet tüntetések és főleg az utolsó percig tartó lázas munka kísér a résztvevő országok pavilonjaiban.

milanoA program szerint péntek délben vágja el a Táplálni a világot, energiát adni az életnek mottójú Expo2015 avatási szalagját Matteo Renzi olasz miniszterelnök a világ számos országából érkező delegációk jelenlétében.

A nyitóünnepségre videoüzenettel Ferenc pápa is bejelentkezik. Az ünneplést tüntetések kísérik a MayDayNoExpo mozgalom részéről, amely elsősorban a római kormány gazdaságpolitikája és a globalizáció ellen tiltakozik.

Május elsején az Expo2015 területét nyitják meg a látogatók előtt: az országok pavilonjai közül néhányat már felavattak, másokat a következő hetekben nyitnak meg. Az utolsó hírek szerint félkész állapotban van Itáliának a világkiállítási terület középpontjában álló hatemeletes pavilonja is, amely nem tudott időre elkészülni. A munka az avatási ünnepség előtti utolsó pillanatig folyik.

Milánó városa csütörtök este a dóm előtti téren, ingyenes koncerttel köszönti a világkiállítást. Többek között fellép Andrea Bocelli az Expo2015-re írt La forza del sorriso (A mosoly ereje) című számmal, valamint Lang Lang kínai zongoraművész.

A koncertet és a világkiállítás megnyitóját a RAI olasz köztelevízió egyenesben közvetíti. A dóm előtti téren pénteken felavatják Michelangelo Pistoletto kortárs olasz művész installációját: egy nyolc méter magas, gyeppel borított óriás almát.

A 34. alkalommal megrendezett világkiállítás teljesen újonnan emelt negyede Milánó észak-nyugati részén terül el több mint egy millió négyzetméteren, amelyből 130 ezer négyzetmétert fednek le a résztvevő országok pavilonjai. A világkiállításon 144 ország vesz részt. Az expo május elsejétől október 31-ig látogatható, minden nap 10-től 23 óráig tart nyitva.

Jegyek az expo2015.org honlapon vagy Milánóban és a különböző országok jegyirodáiban válthatók. Az egy főre és egy napra szóló jegy ára valamivel több mint 20 euró (6 ezer forint). Napi 160 ezer látogatót várnak, fél év alatt több mint 20 milliót, közöttük 6 millió külföldivel, ezen belül 1 millió kínaival.

Csak Milánó és térsége 13 milliárd eurós bevétellel számol az Expo2015 időszaka alatt. Giuseppe Sala, az Expo2015-ért felelős olasz kormánybiztos szerint már 10 millió jegyet foglaltak le előre.

Az Expo2015 emblémája a gyümölcs- és zöldségarcú Foody, amelyet a 16. századi milánói festő, Arcimboldo képei ihlettek.

A világkiállítás területét három méter magas fal övezi és négy kapun keresztül lehet bejutni. Nincsen csomagmegőrző és állatok nem léphetnek be. A milánói tömegközlekedés az Expo2015 fél évében napi 24 órán át biztosított. Növelték a milánói kerékpár- és autómegosztó-szolgáltatások járműveinek számát is.

Az Expo2015 nyitóünnepségén és a világkiállítás teljes ideje alatt rendkívüli a biztonsági készültség: a milánói légteret, az Expo2015 területét és a milánói utcákat 2500 kamera és mintegy 2600 hatósági személy figyeli.

A világkiállítást számos kulturális esemény kíséri: a Scala operaház október végéig mindennapos előadással csalogatja a látogatókat, a Cirque du Soleil társulata az Expo2015-re készített előadásával lép fel május 12. és augusztus 30. között a világkiállítás területén.

Az olasz kormány hatalmas reményeket fűz a nemzetközi névjegynek tartott Expo2015 sikeréhez, ugyanakkor a SkyTg24 olasz hírtelevízió Milánóban forgatott felvételei szerint a világkiállítás infrastruktúrája nem készült el időben és a területen pár nappal a nyitás előtt még kaotikus állapotok uralkodtak.

MTI

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com