Öngyilkossággal zsarolt

A kínai férfi 12 ezer jüant (476 ezer forintot) gyűjtött össze azzal, hogy felállványozott épületekre mászott fel.jumpFurcsa pénzszerzési módszert talált ki a 47 éves Li családnevű gyanúsított, aki 12 ezer jüant (476 ezer forintot) „keresett” azzal, hogy épülő házakra mászott fel, és pénzt követelt azért cserébe, hogy ne vesse magát a mélybe.

A zsarolónak főleg az ingatlanfejlesztő vállalat, vagy a rendőrség fizette ki a követelt összeget. Li azonban nem költhette el a vagyonát, mert a kínai Sangzsao település ügyészsége úgy döntött, hogy le kell tartóztatni a férfit, hiszen az, amit csinál, bűncselekmény alapos gyanúját veti fel. Egyes hírek szerint Li, Csinghszi tartomány két településén, 600 (24 ezer forint), illetve 1000 jüant, azaz majdnem 40 ezer forintot szerzett az öngyilkossági kísérletével.

A férfinak egykor volt munkája, és légkondicionáló berendezések felszerelésével foglalkozott, de 2011-ben elkezdte a zsarolást, és az elmúlt években, hét tartományban, köztük Anhujban és Hunanban, többnyire forgalmas helyeken folyó építkezéseken próbálkozott meg a taktikájával. Sangzsóban azonban a rendőrségi őrszobán kötött ki, miután a megmentői 800 jüant ígértek neki azért cserébe, hogy lemásszon a hatodik emeletről

Li módszeréről megoszlik az internetezők véleménye. Van, aki szerint a férfi nagyon fondorlatos, hogy így akar pénzhez jutni, míg más hagyná, hogy Li a mélybe vesse magát, és szörnyet haljon.

Kínában egyébként már volt hasonló történet. Az év elején egy idős, írástudatlan gazdálkodó azzal akarta feljebb vinni a földbérletének bérleti díját, hogy bement az ingatlanfejlesztő irodájában és azzal fenyegetőzött, hogy megissza a magával vitt mérget. A férfit két év börtönre ítélték, amit három évre felfüggesztettek.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com