Önvédelmi képzést kínálnak a parlamenti képviselőknek

Önvédelmi képzés lehetőségét kínálták fel a brit parlament tagjainak, hogy így kerüljék el a jövőben az ellenzéki Munkáspárt képviselője, Jo Cox meggyilkolásához hasonló eseteket.

A törvényhozás tagjai az izraeli harcművészet - a cselgáncsot, a dzsiu-dzsicut, az ökölvívást és az utcai harcot ötvöző krav maga - alapjait sajátíthatják el a képzés során - írta hétfőn a The Times.

2

A krav maga olyan önvédelmi rendszer, amelynek elsődleges célja, hogy felkészítse az embert az erőszakos helyzetek felismerésére és gyors kezelésükre. A krav maga a több ellenfél elleni küzdelemre, késes, botos, lő- és más fegyveres támadások elleni védekezésre, valamint a pusztakezes harcra tanít.

A lap szerint az ingyenes órák célja, hogy a parlamenti képviselők meg tudják védeni magukat a politikai szélsőségesektől és a terroristáktól. A kravmaga-oktatást a közpolitikai és lobbiképzéssel foglalkozó Parli-Training szervezi. A múlt héten tartott első képzési napon két képviselő és 18 asszisztens vett részt a coaching cég központjában, a Whitehallban.

Mendora Ogbogbo, a Parli-Training alapítója elmondta, Jo Cox meggyilkolása után döntötte el, hogy önvédelmi tanfolyamot indít a parlamenti dolgozóknak. Az ellenzéki Munkáspárt 41 éves képviselőjét a brit európai uniós tagságról szóló népszavazási kampány hajrájában ölte meg egy férfi. A kétgyermekes politikus épp a választókerületi fogadóórájáról jött ki Leeds egyik elővárosa, Birstall könyvtárából, amikor a merénylő rátámadt. Az 52 éves férfi három lövéssel és több késszúrással ölte meg a képviselőnőt.

"Olyan technikákat tanítunk a képviselőknek, amelyekkel ártalmatlaníthatják támadóikat, és el tudnak futni" - utalt arra Mendora Ogbogbo, hogy csak a védekezésre, nem pedig a konfrontációra tanítják a résztvevőket. Bemutatják nekik az úgynevezett orrszarvút is, vagyis azt a technikát, amelynek alkalmazásával karjukkal védeni tudják a fej kulcsfontosságú pontjait. Ezáltal három-négy percet is nyerhetnek, hátha közbelép valaki.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com