EJEB: jogsértő az orosz gyerekek amerikai örökbefogadását tiltó törvény

Oroszországban 2013. január 1-jén lépett életbe a Gyima Jakovlev-törvény, amely egyebek mellett megtiltja, hogy az orosz gyerekeket amerikai állampolgárok fogadjanak örökbe, és amelyet Moszkva válasznak szánt az amerikai Magnyitszkij-záradékra.

Ez utóbbi ugyanis büntetést helyez kilátásba olyan orosz személyekkel szemben, akik washingtoni megítélés szerint megsértették az emberi jogokat. A vitatott jogszabály miatt 45 amerikai állampolgár a strasbourgi székhelyű bírósághoz fordult a maguk és az általuk adoptálni kívánt 27 érintett orosz gyerek nevében, akik közül amúgy sokan különleges egészségügyi ellátásra szorulnának. Ők 2012 végén már az örökbefogadás végső szakaszában jártak, amikor az orosz hatóságok a törvény elfogadásával megszüntették a folyamatban lévő eljárásokat.

A felperesek azt állítják, hogy Oroszország megsértette a családi élet tiszteletben tartásához való jogukat, mivel már érzelmi kötelék alakult ki köztük és az adoptálásra váró gyerekek között, illetve, hogy emiatt a gyerekek nem juthattak hozzá a szükséges különleges ellátáshoz az Egyesült Államokban. Egyhangúlag elfogadott, elsőfokú, egyelőre nem jogerős ítéletében az EJEB ezért kimondta, hogy az orosz hatóságok megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményének a magán- és családi élet tiszteletben tartásáról, illetve a megkülönböztetés tilalmáról szóló cikkelyét.

Mint írták, az emberi jogi szervezetek által sokat bírált törvény nem áll arányban a kormány célkitűzéseivel, visszamenőleges hatályú és nincs tekintettel az egyes esetek körülményeire. A bírói fórum keddi ítélete szerint az orosz államnak a jogellenes diszkrimináció miatt fejenként 3000 euró kártérítést és 600 dollár perköltséget kell kifizetnie az örökbefogadóknak.

Az Európa Tanács égisze alatt működő bírósághoz az Emberi Jogok Európai Egyezménye előírásainak megsértésére hivatkozva lehet fordulni akkor, ha a panaszos minden tagállami jogorvoslati lehetőséget igénybe vett, de mégsem szolgáltattak számára igazságot.

MTI

Hozzászólások

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Az idős néninek nem volt pénze könyvet venni, azonban olvasni nagyon szeretett.

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

A férfi ráadásul viccesnek találta, amit művelt, az internetezők már nem annyira és feljelentették.

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Az orosz kislány már most sikeres gyerekmodell és több százezer követője van.

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Az orosz asszony megunta, hogy nem tud átkelni az úton, ezért megoldotta a kérdést.

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

A kis Alina sírva kérte számon feliratkozóit, hogy miért nem mentek el a találkozóra.

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

A kalinyingrádi állatkertben egy szibériai tigris markába került a fiatal gondozónő.

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Az elnök úgy fogta az ajándékba adott ebet, mintha valami veszélyes szállítmány lenne.

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Az orosz férfi azért támadt a két gyerekre, mert állítólag zaklatták a fiát.

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Az oroszok mindig is találékonyak voltak, ha meg kellett lepni valamivel szerelmüket.

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

Egyesek a nézettségért mindenre képesek, a férfi ügyét már a rendőrség is vizsgálja.

http://ujhazak.com