Kommerszant: az Oroszország Hőse címet adományozta Putyin a szíriai hadművelet irányítóinak

Nem nyilvános rendeletben az Oroszország Hőse kitűntetést adományozta a szíriai hadművelet megszervezéséért Valerij Geraszimov vezérkari főnöknek és Dmitrij Bulgakov logisztikáért felelős védelmi miniszterhelyettesnek Vlagyimir Putyin elnök - közölte szerdai számában a Kommerszant című orosz napilap.

A lap forrásai szerint posztumusz szintén Oroszország Hőse lett Igor Szergun, a katonai hírszerzés (GRU) január elején elhunyt főnöke.

putyin

A védelmi minisztérium nem kommentálta a kitűntetéseket, azok bizalmas jellegére hivatkozva.

A Kommerszant a nyíltan hozzáférhető forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a legmagasabb orosz katonai elismerésben a szíriai hadjárattal kapcsolatban korábban hatan részesültek: Alekszandr Dvornyikov, a központi katonai körzet törzsfőnöke, a szíriai orosz erők volt parancsnoka, Vagyim Bajkulov katonai hírszerző, Viktor Romanov vezető berepülő navigátor és Andrej Gyjacseno őrnagy, repülőszázad-parancsnokhelyettes, valamint posztumusz Oleg Peskov alezredes, a Törökország által november 24-én lelőtt SzU-24M típusú bombázó parancsnoka és Alekszandr Prohorenko főhadnagy, aki magára irányíttatta bajtársai tüzét, miután Homsz tartományban március 17-én körülvették az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet fegyveresei.

MTI

Hozzászólások

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Az idős néninek nem volt pénze könyvet venni, azonban olvasni nagyon szeretett.

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

A férfi ráadásul viccesnek találta, amit művelt, az internetezők már nem annyira és feljelentették.

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Az orosz kislány már most sikeres gyerekmodell és több százezer követője van.

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Az orosz asszony megunta, hogy nem tud átkelni az úton, ezért megoldotta a kérdést.

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

A kis Alina sírva kérte számon feliratkozóit, hogy miért nem mentek el a találkozóra.

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

A kalinyingrádi állatkertben egy szibériai tigris markába került a fiatal gondozónő.

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Az elnök úgy fogta az ajándékba adott ebet, mintha valami veszélyes szállítmány lenne.

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Az orosz férfi azért támadt a két gyerekre, mert állítólag zaklatták a fiát.

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Az oroszok mindig is találékonyak voltak, ha meg kellett lepni valamivel szerelmüket.

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

Egyesek a nézettségért mindenre képesek, a férfi ügyét már a rendőrség is vizsgálja.

http://ujhazak.com