Kreml az együttműködés hiányával indokolta az orosz távolmaradást

Oroszország a partnerekkel való együttműködés hiánya miatt nem vesz rész a Washingtonban megrendezendő nukleáris biztonsági csúcson - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán Moszkvában.

"A nukleáris biztonság kérdése nagyon aktuális. Ugyanakkor Moszkvában úgy gondolják, hogy a nukleáris biztonsággal kapcsolatos problémák feldolgozásához közös erőfeszítésre van szükség, valamint kölcsönösen figyelembe kell venni egymás érdekeit és álláspontját.

peszkov

 

Már a csúcs kérdéskörének és tematikájának előzetes feldolgozásakor az együttműködés bizonyos fokú hiányát tapasztaltuk" - mondta Peszkov az orosz távolmaradást indokolva.

Ben Rhodes, az amerikai elnök helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója kedden úgy nyilatkozott, hogy a csúcson való részvételtől történő elállás "elszalasztott lehetőség" Moszkva számára, és ez Oroszország további elszigetelődéséhez vezet. Rhodes mindazonáltal kijelentette, hogy a nukleáris biztonság kérdésében folytatódik az amerikai-orosz párbeszéd.

A nukleáris biztonsági csúcstalálkozót március 31-én és április 1-jén tartják meg az az amerikai fővárosban, 56 ország állam- és kormányfőinek részvételével. Ez már a negyedik ilyen tanácskozás, amelyet Barack Obama amerikai elnök kezdeményezésére hívnak össze. Korábban Washingtonban, Szöulban és Hágában rendeztek ilyen fórumot.

MTI

Hozzászólások


Putyin reméli, hogy Trump elnöksége alatt javul az orosz-amerikai viszony

Putyin reméli, hogy Trump elnöksége alatt javul az orosz-amerikai viszony

Reményét fejezte ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán, hogy az új amerikai elnök, Donald Trump hivatalba lépésével javulni fog Moszkva és Washington viszonya.

Orosz politológus: csak a birodalomellenes kisebbségnek van bűntudata a magyar forradalom elfojtása miatt

Orosz politológus: csak a birodalomellenes kisebbségnek van bűntudata a magyar forradalom elfojtása miatt

Oroszországban miként a múltban, ma is csak a birodalmi szemléletet elutasító kisebbségnek van bűntudata az 1956-os magyar forradalom elfojtása miatt - állította a Vedomosztyi című napilap csütörtöki ...

Sojgu: a NATO védelmi ellenlépésekre kényszeríti Oroszországot

Sojgu: a NATO védelmi ellenlépésekre kényszeríti Oroszországot

Oroszország védelmi ellenlépésekre kényszerül amiatt, hogy a NATO, élén a Egyesült Államokkal, növeli támadó potenciálját a Szövetségi Állam (Oroszország és Fehéroroszország szövetségének) nyugati hat...

Lepecsételték az Amnesty International moszkvai irodáját

Lepecsételték az Amnesty International moszkvai irodáját

Lepecsételték az orosz főváros hatóságai az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogi szervezet moszkvai irodáját szerda reggel. Szergej Nyikityin, az AI - a világ legnagyobb emberi jogi sz...

Putyin csütörtökre újabb

Putyin csütörtökre újabb "humanitárius szünetet" rendelt el Aleppónál

Újabb humanitárius célú tűzszünetet rendelt el csütörtökre Aleppóban Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte kedden Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök. A "humanitárius szünet" közép-európai id...

Kreml: alaptalanok az MI5-főnök állításai Moszkva Európával szembeni fenyegetéséről

Kreml: alaptalanok az MI5-főnök állításai Moszkva Európával szembeni fenyegetéséről

Alaptalannak nevezte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő az MI5 brit belbiztonsági szolgálat vezetőjének sajtónyilatkozatát, amely szerint Oroszország politikája fenyegetést jelent az európai országo...


Patrusev: Washingtonban az ebolával és az Iszlám Állammal egy lapon emlegetik Moszkvát

Patrusev: Washingtonban az ebolával és az Iszlám Állammal egy lapon emlegetik Moszkvát

Oroszország kész lenne együttműködni az Egyesült Államokkal, ám Washingtonban az ebolával és az Iszlám Állam terrorszervezettel egyenértékű nemzetbiztonsági fenyegetésnek tekintik Moszkvát - jelentett...

Sojgu: a politikai tárgyalások határozatlan időre elhalasztva

Sojgu: a politikai tárgyalások határozatlan időre elhalasztva

A terroristák aleppói fellépése miatt határozatlan ideig halasztódik a politikai rendezési folyamat kezdete Szíriában - jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kedden Moszkvában. "A ter...

Lavrov: törvényes célponttá válhatnak Aleppóban

Lavrov: törvényes célponttá válhatnak Aleppóban

"Törvényes célponttá" válhatnak Aleppóban az Egyesült Államok által támogatott, mérsékeltnek mondott szíriai ellenzéki erők, ha nem különülnek el az an-Nuszra Front terrorszervezet (újabb nevén: a Dzs...

Elhunyt Vlagyimir Zelgyin, a legidősebb aktív színész

Elhunyt Vlagyimir Zelgyin, a legidősebb aktív színész

Elhunyt 101 éves korában Vlagyimir Zelgyin szovjet és orosz színész hétfőn Moszkvában, akit a Guinness rekordok könyve a világ legidősebb aktív színművészeként tartott számon. Zelgyin 71 évig volt ...

http://ujhazak.com