Moszkva magyarázatot vár Ankarától a török elnök kijelentéseire

"Feltétlenül arra számítunk, hogy hamarosan magyarázatot kapunk erre török partnereinktől" - mondta.

Erdogan kedden közölte: Törökország azért kezdett hadműveletbe Szíriában, hogy véget vessen Aszad kormányzásának. A török államfő hozzátette, hogy Törökország nem támaszt igényt szíriai területekre. A damaszkuszi kormányzat ellen harcoló szervezetek egyikével, a Szíriai Szabad Hadsereggel közösen végrehajtott Eufráteszi Pajzs kódnevű műveletnek szavai szerint az a célja, hogy "véget vessen az állami terrorizmust megvalósító Aszad kegyetlen kormányzásának". Mint mondta, a török csapatok azért hatoltak be Szíriába, hogy ott érvényt szerezzenek az igazságosságnak és "hogy azok a területek valódi tulajdonosaikhoz tartozzanak". "A bejelentés valóban az újdonság erejével hatott. Ez egy nagyon komoly bejelentés" - nyilatkozott Peszkov.



Az orosz szóvivő szerint az Erdogan által hangoztatott álláspont nem áll összhangban sem a korábbi kijelentéseivel, sem pedig a helyzet orosz értelmezésével. Hangsúlyozta, hogy orosz értelmezés szerint egyedül az orosz fegyveres erők tartózkodnak legitim alapon, a törvényes kormány felkérésére Szíria területén. Kérdésre válaszolva Peszkov nem kívánt találgatásokba bocsátkozni, hogy Erdogan kijelentése hatással lesz-e az orosz-török viszonyra. Hozzátette, hogy Moszkva álláspontja kialakításához Ankara magyarázatára számít. "A meglévő megállapodásokból és az államok kötelezettségvállalásaiból indulunk ki, nem pedig olyan idézetekből, amelyeket lehet, hogy nem megfelelően közöltek, vagy kiragadtak a szövegkörnyezetből. Ezt még tisztáznunk kell" - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.

Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ állami hírügynökséggel közölte, hogy Erdogan Aszadra vonatkozó kijelentése téma lesz Szergej Lavrov külügyminiszter csütörtöki törökországi tárgyalásain. A tárca írásos kommentárja szerint Lavrov és török hivatali partnere, Mevlüt Cavusoglu a nemzetközi terrorizmus elleni harcban folytatandó együttműködésről is tárgyal majd, elsősorban Szíria területén, valamint előkészíti Binali Yildirim török kormányfő december 6-ra és 7-re tervezett oroszországi látogatását. Az orosz légierő Aszad rendszerét, a török hadsereg pedig a fegyveres ellenzéket támogatja Szíriában. Erdogan korábban arról beszélt, hogy az augusztus 24-én megkezdett török fegyveres beavatkozás célja az Iszlám Állam szunnita dzsihadista szervezet és a kurd egységek elleni harc az ország északi részén. Moszkva és Ankara viszonyában az elmúlt egy év alatt látványos visszaesés, majd javulás történt.

Erdogan június 27-én levélben kért bocsánatot amiatt, hogy a török légierő tavaly októberben - légtérsértésre hivatkozva - lelőtt egy Szíriában harci feladatot teljesítő orosz bombázót. Az incidens miatt Moszkva szankciókat léptetett életbe Ankara ellen. A török államfő augusztus 9-én Szentpétervárra látogatott, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel megállapodott a kétoldalú kapcsolatok fokozatos és átfogó helyreállításában, beleértve a Török Áramlat gázvezeték-projekt felélesztését és az akkuyui nukleáris erőmű megépítését. Putyin a török elnök ellen júliusban megkísérelt katonai puccs után támogatásáról biztosította Erdogant.

MTI

Hozzászólások

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Az idős néninek nem volt pénze könyvet venni, azonban olvasni nagyon szeretett.

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

A férfi ráadásul viccesnek találta, amit művelt, az internetezők már nem annyira és feljelentették.

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Az orosz kislány már most sikeres gyerekmodell és több százezer követője van.

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Az orosz asszony megunta, hogy nem tud átkelni az úton, ezért megoldotta a kérdést.

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

A kis Alina sírva kérte számon feliratkozóit, hogy miért nem mentek el a találkozóra.

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

A kalinyingrádi állatkertben egy szibériai tigris markába került a fiatal gondozónő.

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Az elnök úgy fogta az ajándékba adott ebet, mintha valami veszélyes szállítmány lenne.

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Az orosz férfi azért támadt a két gyerekre, mert állítólag zaklatták a fiát.

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Az oroszok mindig is találékonyak voltak, ha meg kellett lepni valamivel szerelmüket.

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

Egyesek a nézettségért mindenre képesek, a férfi ügyét már a rendőrség is vizsgálja.

http://ujhazak.com