Oroszország nem vesz részt az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének téli ülésszakán

Oroszország nem vesz részt az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (ETPK) idei téli ülésszakán sem - közölte hétfőn Leonyid Szluckij, az orosz küldöttség helyettes vezetője, ismertetve a delegáció döntését.

Kijelentette, hogy csak akkor térnek vissza az ET székhelyére, Strasbourgba, ha a többi küldöttséggel egyenlő jogaik lesznek, vagyis helyreállítják minden korábbi jogukat.

európai parlament

Az ETPK tavaly januárban, az ukrán válsággal összefüggésben döntött az orosz delegáció tagjainak jogállásáról úgy, hogy megbízólevelüket ugyan elfogadja, ám az orosz képviselők nem szavazhatnak és nem kaphatnak vezető funkciót a közgyűlés testületeiben, nem lehetnek tagjai az ETPK által kiküldött delegációknak, nem lehetnek az ET választási megfigyelői, sem a parlamenti közgyűlés jelentéstevői.

A közgyűlés arra az álláspontra helyezkedett, hogy az oroszokkal a párbeszédet a súlyos ukrajnai válság és az abban játszott orosz szerep ellenére is fenn kell tartani, de egyúttal jelezni kell, hogy Európa elítéli a nemzetközi jog súlyos, folyamatos megsértését.

Szluckij hétfőn beszámolt arról, hogy elhatározásukról levelet írnak Anne Brasseurnek, az ETPK elnökének. A dokumentumot az orosz törvényhozás mindkét házának elnöke jegyzi majd, és abban arról adnak tájékoztatást, hogy az ülésszakon nem vesznek részt.

MTI

Hozzászólások

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Az idős néninek nem volt pénze könyvet venni, azonban olvasni nagyon szeretett.

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

A férfi ráadásul viccesnek találta, amit művelt, az internetezők már nem annyira és feljelentették.

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Az orosz kislány már most sikeres gyerekmodell és több százezer követője van.

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Az orosz asszony megunta, hogy nem tud átkelni az úton, ezért megoldotta a kérdést.

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

A kis Alina sírva kérte számon feliratkozóit, hogy miért nem mentek el a találkozóra.

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

A kalinyingrádi állatkertben egy szibériai tigris markába került a fiatal gondozónő.

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Az elnök úgy fogta az ajándékba adott ebet, mintha valami veszélyes szállítmány lenne.

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Az orosz férfi azért támadt a két gyerekre, mert állítólag zaklatták a fiát.

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Az oroszok mindig is találékonyak voltak, ha meg kellett lepni valamivel szerelmüket.

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

Egyesek a nézettségért mindenre képesek, a férfi ügyét már a rendőrség is vizsgálja.

http://ujhazak.com