Ukrán válság - Orosz lapok: Putyin és Porosenko elbeszéltek egymás mellett a minszki csúcstalálkozón

Vlagyimir Putyin orosz és Petro Porosenko ukrán elnök "elbeszéltek egymás mellett" a minszki csúcstalálkozón, holott ugyanazon a nyelven, oroszul szólaltak meg - kommentálta a fehérorosz fővárosban elhangzottakat a Kommerszant című orosz napilap kiküldött tudósítója. A Nyezaviszimaja Gazeta szerdai cikke szerint a két elnök, ha nem is hallgattatta el a fegyvereket, legalább elindította a tárgyalásokat.

181-1-1A Kommerszant tudósítója szerint a minszki csúcstalálkozó után Oroszország és Ukrajna, valamint a két ország vezetői sokkal távolabb kerültek egymástól, mint előtte voltak. Andrej Kolesznyikov szerint az orosz és az ukrán elnök sem mondott semmi újat a minszki plenáris tanácsozáson. Putyin bírálta Ukrajna uniós társulási megállapodását, ugyanazokkal a kifejezésekkel és ugyanazt hangsúlyozva, mint amikor Viktor Janukoviccsal, a februárban megbuktatott ukrán államfővel beszélt csaknem egy éve.

Porosenko egyebek között azt hangsúlyozta, hogy Ukrajnának az Európai Unióhoz történő csatlakozása, így a társult tagságról július 27-én aláírt megállapodása visszafordíthatatlan, és arról nem, csak a jövőbeni együttműködésről kíván tárgyalni az orosz-fehérorosz-kazah vámunióval.

Putyin és Porosenko kedden késő este kezdődött négyszemközti megbeszélésére nem engedték be az újságírókat.
Porosenko az országok területi egységének tiszteletben tartására hívta fel a figyelmet, beleértve Ukrajnát is, és a Krím visszaadását követelte. Putyin - így az orosz hatalom - számára a Krím elcsatolása ugyancsak "befejezett történet", mint Ukrajna számára a döntés az uniós csatlakozási folyamat mellett - jegyezte meg a tekintélyes orosz politikai-gazdasági napilap tudósítója.

A Kommerszant Minszkbe küldött tudósítója kiemelte, hogy Aljakszandr Lukasenkához olyan vendégek érkeztek Brüsszelből, akik mind a mai napig az utolsó európai diktátornak nevezik a fehérorosz elnököt, és ellene, valamint országa ellen politikai és gazdasági büntetőintézkedéseket foganatosítottak. A tanácskozáson az Európai Bizottságtól részt vett Catherine Ashton külügyi és biztonságpolitikai főképviselő, Günther Oettinger energiaügyi biztos és Karel De Gucht kereskedelmi biztos is.

A Nyezaviszimaja Gazeta kommentárja arra hívta fel a figyelmet, hogy "mint azt várni lehetett, a minszki találkozót követően sem maradt abba Donyeck és Luhanszk lövetése, és a délkelet-ukrajnai felkelők sem tették le a fegyvert. Mindazonáltal a tárgyalások, még ha gazdasági jelleggel is, de elkezdődtek".

A független orosz újság Nurszultan Nazarbajev kazah államfőt idézve azt írta, hogy csak Putyin és Porosenko négyszemközti találkozója révén lehetett hatékony a minszki tanácskozás, és csak annak eredményeként derülhetett ki, van-e jövője a tárgyalásoknak.

A késő éjszakába nyúló orosz-ukrán elnöki megbeszélés után bejelentették, hogy felújítják az ukrán válság rendezésén munkálkodó, az EBESZ, Ukrajna és Oroszország képviselőiből álló, úgynevezett kontaktcsoport tevékenységét. A tárgyalások helyszíne, Lukasenka felajánlására, Minszk lesz.
www.kommersant.ru/doc/25533438
www.ng.ru/cis/2014-08-27/1_poroshenko.html

MTI

Hozzászólások

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Az idős néninek nem volt pénze könyvet venni, azonban olvasni nagyon szeretett.

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

A férfi ráadásul viccesnek találta, amit művelt, az internetezők már nem annyira és feljelentették.

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Az orosz kislány már most sikeres gyerekmodell és több százezer követője van.

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Az orosz asszony megunta, hogy nem tud átkelni az úton, ezért megoldotta a kérdést.

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

A kis Alina sírva kérte számon feliratkozóit, hogy miért nem mentek el a találkozóra.

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

A kalinyingrádi állatkertben egy szibériai tigris markába került a fiatal gondozónő.

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Az elnök úgy fogta az ajándékba adott ebet, mintha valami veszélyes szállítmány lenne.

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Az orosz férfi azért támadt a két gyerekre, mert állítólag zaklatták a fiát.

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Az oroszok mindig is találékonyak voltak, ha meg kellett lepni valamivel szerelmüket.

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

Egyesek a nézettségért mindenre képesek, a férfi ügyét már a rendőrség is vizsgálja.

http://ujhazak.com