Ukrán válság - Vizsgálati fogságba helyezték az orosz katonák ukrajnai halálát feltáró jogvédőt

Vizsgálati fogságba helyeztek egy az orosz katonák ukrajnai halálát nyilvánosságra hozó dél-oroszországi jogvédőt. Szakértők az orosz hatalom nyomásgyakorlását sejtik a bűnvádi eljárás hátterében.

5183b794f82a4fb2d9ff5451f2ff4929Ljudmila Bogatyenkova az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottságot, valamint a főügyészséget megkeresve arra várt választ, hogy hol és milyen körülmények között vesztette életét 400 orosz sorkatona és tiszt az Ukrajnával is határos oroszországi régiókat magába foglaló Déli Katonai Körzetben.

A hatóságok csalással vádolják a Katonaanyák nevű orosz jogvédő szervezet Sztavropoli határvidéken működő csoportjának, a Prikumja anyái nevű szervezetnek a vezetőjét. A 73 éves cukorbeteg asszonyt pénteken vették őrizetbe, és a hét végén a dél-oroszországi Pjatyigorszk városának fogdájában helyezték vizsgálati fogságba, annak ellenére, hogy szombaton többször is rosszul lett azon a bírósági tárgyaláson, amelyen a sorsáról döntöttek.

Szergej Krivenko, az orosz államfő mellett működő emberi jogi tanácsadó testület tagja a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz lapnak elmondta, hogy Bogatyenkovát a nyomozóhatóság egy négy évre visszamenő állítólagos "kötelezettségszegéssel" vádolja.

A jogvédő ugyanakkor túlzónak és a nyomásgyakorlás eszközének tartja Bogatyenkova elzárását. Emlékeztetett arra, hogy az orosz védelmi minisztériumban 2012 novemberében kirobbant, több milliárdos korrupciós botrány főszereplőjét, az Oboronszerviz nevű cég egyik volt vezetőjét mindössze házi őrizetben tartják.

A Vedomosztyi című befolyásos orosz üzleti-politikai napilap kommentárja szerint a Prikumja anyái nevű szervezet vezetőjének vizsgálati fogsága az orosz hatalom "nem hivatalos válasza" Bogatyenkova beadványaira, minthogy "nincs meghirdetett háború" Délkelet-Ukrajnában.

A jogvédő augusztusban kilenc orosz szerződéses katona haláláról adott hírt. Az orosz katonaanyák ezt megelőzően 400 főből álló listát állítottak össze, olyan katonákról, akik feltételezésük szerint a délkelet-ukrajnai Donyec-medencében zajló fegyveres összecsapásokban vesztették életüket vagy sebesültek meg.

A Nyezaviszimaja Gazeta emlékeztetett rá, hogy az orosz védelmi minisztériumban ezeket az adatokat cáfolták.
Vlagyimir Putyin elnök pénteken Milánóban elismerte, hogy "orosz állampolgárok" harcolnak Ukrajna területén, de azzal védekezett, hogy "mindkét oldalon vannak harcosok más európai országokból".

Szergej Krivenko a Vedomosztyinak arról is beszámolt, hogy nemrég olyan szerződéses orosz katonák keresték meg a hét végén vizsgálati fogságba helyezett Bogatyenkovát, akik megtagadták, hogy az Ukrajnával határos délnyugat-oroszországi Rosztovi területre vonuljanak és ezért elbocsájtással fenyegették meg őket.

Lev Sloszberg, az Észtországgal határos északnyugat-oroszországi Pszkovi terület azonos nevű székhelyének közgyűlési képviselője szerint Bogatyenkova elzárása az asszony jogvédő tevékenységével lehet összefüggésben. Sloszberget augusztus 29-én ismeretlenek megverték, miután nyilvánosságra hozta, hogy pszkovi deszantosok haltak meg Ukrajnában. A képviselő azóta sem kapott választ a katonai ügyészségtől, hogy állítása igaz-e.

MTI

Hozzászólások

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Az idős néninek nem volt pénze könyvet venni, azonban olvasni nagyon szeretett.

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

A férfi ráadásul viccesnek találta, amit művelt, az internetezők már nem annyira és feljelentették.

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Az orosz kislány már most sikeres gyerekmodell és több százezer követője van.

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Az orosz asszony megunta, hogy nem tud átkelni az úton, ezért megoldotta a kérdést.

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

A kis Alina sírva kérte számon feliratkozóit, hogy miért nem mentek el a találkozóra.

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

A kalinyingrádi állatkertben egy szibériai tigris markába került a fiatal gondozónő.

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Az elnök úgy fogta az ajándékba adott ebet, mintha valami veszélyes szállítmány lenne.

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Az orosz férfi azért támadt a két gyerekre, mert állítólag zaklatták a fiát.

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Az oroszok mindig is találékonyak voltak, ha meg kellett lepni valamivel szerelmüket.

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

Egyesek a nézettségért mindenre képesek, a férfi ügyét már a rendőrség is vizsgálja.

http://ujhazak.com