Vedomosztyi: Moszkva főként az oroszellenes nyilatkozatokért büntetett a beutazási tilalommal

Moszkva főként az oroszellenes nyilatkozatokat tevő európai uniós politikusokat és titkosszolgálati vezetőket sújtotta beutazási tilalommal - írta hétfői számában a Vedomosztyi című orosz napilap, azzal kapcsolatban, hogy a hét végén több internetes portálon is megjelent a tiltólistára felvett személyek névsora.

Az orosz külügyminisztérium nem volt hajlandó hivatalos magyarázatot fűzni minden egyes érintett "feketelistára" kerüléséhez.

eu zászló

Egy név nélkül nyilatkozó külügyi illetékes annyit mondott, az intézkedést az váltotta ki, hogy "Németországgal az élen az Európai Unió egyes országai szankciós kampányt indítottak Oroszországgal szemben". Az illető szerint az uniós politikusok azzal, hogy nyilvánosságra hozták a bizalmi, diplomáciai csatornán eljuttatott "feketelistát", "újabb politikai show-t akarnak rendezni".

A külügyi forrás a Vedomosztyival közölte, hogy az Oroszországba beutazást tiltó listára került uniós politikusok és magas rangú hivatalnokok Moszkvával szembeni "barátságtalan akcióikkal hívták fel magukra a figyelmet". "Mit csodálkoznak, ha egyszer a fél dumát (orosz törvényhozás alsóháza), a kormány és az elnöki hivatal tisztviselőit is szankciós listára tették?" - kérdezte a diplomata.

Amennyiben a tiltólistát a tárcánál állították össze, akkor az arra feltett személyekre az orosz nagykövetségek tettek javaslatot, hiszen a diplomáciai képviseleteken folyamatosan figyelemmel követik, hogy az adott ország politikusai milyen bíráló nyilatkozatokat tesznek Oroszországgal kapcsolatban és azok hogyan tükröződnek a helyi sajtóban - mondta a Vedomosztyinak Alekszandr Baunov, a moszkvai Carnegie Központ szakértője.

Hozzátette, ha a tettek és nem a nyilatkozatok alapján született volna a tiltólista, akkor arra kormánytagokat is fel kellett volna tenni. Márpedig akkor Moszkva nem tudna a nyugati államok kormányaival együtt dolgozni, és az ártana az ukrajnai válság rendezését szolgáló tárgyalási folyamatnak is.

A Nyugat, így az Európai Unió is tavaly politikai és gazdasági büntetőintézkedéseket foganatosítottak Oroszország ellen a Krím félsziget elcsatolása és a Kreml Ukrajna-politikája miatt. Több vezető orosz politikust és állami tisztviselőt tettek beutazási tiltólistára.

Mark Rutte holland miniszterelnök múlt pénteken jelentette be, hogy Oroszország az európai uniós tagországok politikusainak egy bizonyos köre számára megtiltotta, hogy területére lépjenek, válaszul az ukrajnai politikája miatt Moszkvát sújtó nemzetközi szankciókra. Didier Reynders belga külügyminiszter ugyancsak pénteken közölte, hogy az uniós országok nagykövetségeihez eljuttatott listán összesen 89 név található.

Szombaton több internetes portálon is megjelent a névsor, amelyből kiderül, hogy a legtöbb kitiltott lengyel állampolgár, de szép számban vannak britek, németek, svédek, észtek és litvánok közöttük. Magyar név nem szerepel a listán.

MTI

Hozzászólások

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Az idős néninek nem volt pénze könyvet venni, azonban olvasni nagyon szeretett.

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

A férfi ráadásul viccesnek találta, amit művelt, az internetezők már nem annyira és feljelentették.

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Az orosz kislány már most sikeres gyerekmodell és több százezer követője van.

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Az orosz asszony megunta, hogy nem tud átkelni az úton, ezért megoldotta a kérdést.

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

A kis Alina sírva kérte számon feliratkozóit, hogy miért nem mentek el a találkozóra.

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

A kalinyingrádi állatkertben egy szibériai tigris markába került a fiatal gondozónő.

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Az elnök úgy fogta az ajándékba adott ebet, mintha valami veszélyes szállítmány lenne.

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Az orosz férfi azért támadt a két gyerekre, mert állítólag zaklatták a fiát.

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Az oroszok mindig is találékonyak voltak, ha meg kellett lepni valamivel szerelmüket.

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

Egyesek a nézettségért mindenre képesek, a férfi ügyét már a rendőrség is vizsgálja.

http://ujhazak.com