Orosz szakértők: Ukrajnának áll érdekében a feszültség fenntartása

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Kijevnek áll érdekében, hogy a Moszkva által bejelentett, leleplezett krími diverzáns akciókkal és hasonló lépésekkel fenntartsa az Oroszország és Ukrajna közötti feszültséget - állították a Vedomosztyi című üzleti napilap pénteki számában nyilatkozó orosz szakértők.ukrainA lap azért szólaltatta meg őket, mert 2014 óta nem tapasztalt mélypontra esett vissza a két ország viszonya, miután az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) szerdán bejelentette: a Krímben ukrán diverzáns akciókat hiúsítottak meg, és ügynökhálózatot lepleztek le.

Csütörtökön az orosz televízióban bemutattak egy diverzánsnak mondott elfogott férfit, aki azt állította, hogy az ukrán fegyveres erők több tagja készült támadásokat végrehajtani a félszigeten. Alekszandr Gusin, a Nemzetközi Ügyek Oroszországi Tanácsának szakértője szerint Ukrajna célzott akciók végrehajtásával próbálja meg elérni, hogy fenntartsa a feszültséget, késleltesse a békefolyamatot, és hogy a figyelmet a Donyec-medencéről a Krímre terelje, anélkül, hogy átlépne egy bizonyos határt.

Véleménye szerint ez egyes ukrajnai és nyugati, így amerikai erőknek kedvez. Meglátása szerint a krími incidens, de még annak a nyilvánosság elé tárása sem állt Oroszország érdekében. Nem zárta ki, hogy Petro Porosenko ukrán elnök nem tudott az előkészületben lévő műveletről, és hogy nem ő adott rájuk parancsot, ami viszont meglátása szerint azt jelenti, hogy az ukrán erőszakszervezetekben olyan csoportok működnek, amelyek más belpolitikai erőkkel és idegen országokkal működnek együtt.

Alekszej Csesznakov politológus úgy vélekedett, a helyzet kiélezésével Porosenko az akarja elérni, hogy Ukrajnában felerősödjenek a hazafias érzelmek az ország függetlenségének 25. évfordulójára, amelyet augusztus 24-én fognak ünnepelni. Megítélése szerint Oroszországnak "keményen" kell reagálnia, ha az ukrán kormány véghez akarja vinni "radikális játszmáját".

Az orosz védelmi minisztérium egy név nélkül nyilatkozó tisztje szerint az incidens váratlanul érte az orosz vezetést, amelynek nem voltak erre kész forgatókönyvei. Véleményét azzal indokolta, hogy az orosz biztonsági tanács csak a készültség fokozását rendelte el a Krímben, de Ukrajna elleni válaszcsapásokról nem tett bejelentést.

Viktor Murahovszkij tartalékos ezredes a Vedomosztyinak nyilatkozva kijelentette, hogy nincs szükség a Krímben vagy az ukrán határon állomásozó orosz csapatok megerősítésére, noha nem kizárt, hogy azoknál fokozott harckészültséget fognak elrendelni.

A lap egyébként úgy értesült, hogy a donyecki szakadár köztársaságban visszarendelték szolgálatba a helyi biztonsági erők szabadságon levő tagjait.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com