Őrtüzek gyújtására szólítja fel az SZNT Székelyföld lakosait

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) arra biztatja Székelyföld lakosait, hogy október 30-án este gyújtsanak őrtüzeket valamennyi székelyföldi településen.

Az MTI-hez vasárnap eljuttatott felhívásában Izsák Balázs SZNT-elnök azzal a kéréssel fordult a székelyföldi önkormányzatokhoz, egyházakhoz, civil szervezetekhez, közbirtokosságokhoz, vállalkozásokhoz, hogy október 30-án, helyi idő szerinti 17.30 órakor az általuk meghatározott helyen és módon "lármafák, fáklyák, gyertyák ezreinek fellobbantásával tegyék közösségi élménnyé Székelyföld Autonómiájának Napját".

sznt

Hozzátette: ebben a törekvésükben a települési és széki székely tanácsok, valamint az SZNT küldöttei lesznek segítségükre.

Izsák Balázs emlékeztetett: szeptember végén az SZNT felhívásban kezdeményezte, hogy ezentúl minden év októberének utolsó vasárnapja legyen Székelyföld Autonómiájának Napja.

Akkor azzal a felhívással fordultak a nagyvilág keresztény, magyar gyülekezeteihez, hogy az idei autonómianapon, október 30-án templomaikban imádkozzanak a székely szabadságért, Székelyföld autonómiájáért. Úgy vélte: a közös imában kialakuló lelki egység az autonómiaküzdelem folytatásának tartós alapja lehet.

A felhívás szerint az őrtüzek gyújtása a világméretű imavasárnap folytatása lehet, amely azt jelzi, hogy a székely közösségek kiállnak az autonómia ügye mellett.

"Az elmúlt évek során bebizonyosodott, hogy az autonómiáért folytatott küzdelem hosszú lesz, és próbára teszi magának az érintett közösségnek a kitartását, elkötelezettségét. Ezért van szükség arra is, hogy Székelyföld falvaiban és városaiban, de - a szolidaritás jeléül - bárhol a nagyvilágban a közösségek, s minél több közösség tagja belső meggyőződéssel, hittel vegyen részt az autonómiaküzdelemben" - áll az Izsák Balázs SZNT-elnök által jegyzett vasárnapi felhívásban.

Az SZNT ugyancsak vasárnap közleményben számolt be állandó bizottsága döntéséről, amely szerint a tanács által alapított Gábor Áron-díjat idén az Európai Szabad Szövetségnek (EFA) ítéli annak elismeréséül, hogy a szövetség következetesen kiáll Székelyföld autonómiája mellett a nemzetközi közvélemény tájékoztatása, képviselőinek az autonómiaküzdelem fontos eseményein való jelenléte, valamint politikai támogatása révén.

MTI

Hozzászólások


Ettől aljasabb ébresztőt ki sem lehet találni! – videó + veszélyes hanghatás

Ettől aljasabb ébresztőt ki sem lehet találni! – videó + veszélyes hanghatás

Úgy gondolta a nő, hogy párját kirobbantja az ágyból.

Fiatal migráns magas rangú EU-hivatalnok lányát ölte meg!

Fiatal migráns magas rangú EU-hivatalnok lányát ölte meg!

Németországban egy magas rangú hivatalnok lányát egy afgán véglény ölte meg!

Elképesztő mit tudnak művelni az emberek, ha bekattannak! – videó

Elképesztő mit tudnak művelni az emberek, ha bekattannak! – videó

Hat órán keresztül romokká alakított át egy parkoló autót a zavart nő.

Békésen nézegette a boltban a karácsonyfákat, aztán irdatlan rongálásba kezdett!

Békésen nézegette a boltban a karácsonyfákat, aztán irdatlan rongálásba kezdett!

Egy garázdálkodó hódra kellett kihívni a Seriffet, amikor Amerikában a Charlotte Hall nevű kisváros szupermarketjébe zúzó üzemmódba kapcsolt a jószág.

Kezdődik! – ismeretlenek lőttek migránsokra Horgoson

Kezdődik! – ismeretlenek lőttek migránsokra Horgoson

Az eset csak a hét közepén történt, de nyilvánosságra, csak most hozták! – tudósítás

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

Azt üzenték Orbán Viktornak, hogy ne provokáljon, mert a románoknak is van tűréshatára.


Az utolsó 900 kilométere Fidel Castronak! - Fidel Castrot így helyezték örök nyugalmába

Az utolsó 900 kilométere Fidel Castronak! - Fidel Castrot így helyezték örök nyugalmába

Havannában kedd este búcsúztatták Fidel Castro-t egy nagygyűlés keretében. Kuba volt kommunista vezetője utolsó útján mintegy 900 kilométert tett meg, mindösszesen 4 nap alatt.

Az iszlám, lopakodó hódítása – videók

Az iszlám, lopakodó hódítása – videók

A magyar feliratos videók arról szólnak, egy volt muszlim Amerikában miként vélekedik az iszlámvallásról, illetve az USA számára mit jelent maga az iszlám.

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia keményen megnehezítette azt, hogy az iszlám hivatalosan elfogadott vallás legyen az országban.

Egy hónapja semmi hír a Wikileaks alapítójáról – Anonymus videó

Egy hónapja semmi hír a Wikileaks alapítójáról – Anonymus videó

Az ecuadori nagykövetségről rabolhatta el Julian Assanget a CIA!

http://ujhazak.com