Párbeszéd kezdődött Ausztriában a burka viselésének szabályozásáról

Párbeszéd kezdődött Ausztriában a szem kivételével az egész arcot és a testet elfedő muszlim női viselet, a burka szabályozásáról, egy alkotmányjogász szerint nem ütközne jogi akadályba a viselet betiltása.

A burka viselése határozottan gátolja az integrációt - jelentette ki Sebastian Kurz külügyminiszter, néppárti politikus az Österreich című napilap csütörtöki számának adott nyilatkozatában.

sebastian kurz

A burka általános betiltását alkotmányjogilag tartja problémásnak Wolfgang Sobotka belügyi tárcavezető, Kurz párttársa. Azonban úgy vélte: alkalmi jelleggel korlátozni lehetne a viseletet, például autóvezetésnél, utazásnál vagy tüntetésen való részvétel esetén.

A burka tiltásáról szóló szabályozást észszerűnek nevezte és az ausztriai bevezetést szorgalmazta Norbert Hofer, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) államfőjelöltje.

A párt alsó-ausztriai frakcióvezetője, Manfred Haimbuchner pedig korábban úgy nyilatkozott, hogy Németország törekvését követve Ausztriának be kellene vezetnie a burka tilalmát, és növelnie kellene a biztonsági szervek létszámát. Haimbuchner szerint a tilalom azt szolgálná, hogy köztéren mindenki azonosítható legyen.

Az Österreich csütörtökön interjút közölt Ludwig Adamovich alkotmányjogásszal, aki kifejtette, hogy a burka tiltása az emberi jogok európai egyezményével összeegyeztethető. Rávilágított: az Európai Emberi Jogi Bíróság 2014-es döntése értelmében a tagállamok szabadon dönthetnek a kérdésben. A fejkendőt nem lehet megtiltani, azonban az arc teljes elfátyolozását igen, hiszen a rendőrnek vagy a bírónak látnia kell az arcot - mondta.

Már évekkel ezelőtt is vitáztak Ausztriában a fátyolviselésről. Az FPÖ egy korábbi, a fejkendőtilalomról 2014-ben beadott kezdeményezését az osztrák parlament elutasította.

Ausztriában a legutóbbi eset az volt, hogy egy muszlim közjegyző feljelentette egykori munkáltatóját vallási diszkrimináció miatt, és 7000 eurós kártérítést követelt, mivel arcának elfátyolozása miatt megfosztották állásától. A Legfelsőbb Bíróság júliusban kimondott ítéletében helyt adott a munkáltató döntésének. Az indoklás szerint ugyan szabadon kifejezhető a vallási meggyőződés, azonban a látható és szabadon hagyott arc az emberek közötti kommunikáció alapfeltétele.

Ausztriában nem szabályozzák az utcai megjelenést, sem az arc elfátyolozását. Azonban egyes esetekben, például a személyek gyanús viselkedése esetén felülbírálhatják az általános gyakorlatot. A gyülekezési törvény kilencedik paragrafusa pedig arról rendelkezik, hogy nyilvános eseményeken, tüntetéseken és futballmeccseken eltakart arccal nem lehet részt venni.

Az egész testet elfedő fürdőruha, a burkini viselését eddig az alsó-ausztriai Melk, Korneuburg és Hainburg fürdőiben tiltották be.

Ausztriában az év eleji adatok szerint nagyjából 600 ezer muszlim él. Becslések szerint 15 év múlva 900 ezren lesznek, és a 8,5 milliós lakosság tíz százalékát teszik ki. 1991-ben 160 ezer, a hetvenes évek elején pedig 23 ezer muszlim volt az országban.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com