Pozitív kezdés várható Európában

A figyelem központjában az OPEC bécsi tanácskozása lesz, amelyen döntés születhet arról, hogy az év eleje óta követett termeléskorlátozás határidejét meghosszabbítsák.

Piacbefolyásoló hatással lehet még Donald Trump amerikai elnök brüsszeli látogatása is, ahol az EU és a NATO vezetőivel folytat tárgyalásokat védelmi, kereskedelmi, környezetvédelmi kérdésekről. A határidős indexjegyzések alapján a főbb tőzsdeindexek 0,2-0,3 százalékos nyereséggel nyithatnak csütörtökön. Szerdán az európai tőzsdék vegyesen, többségében veszteséggel zártak. A pán-európai indexek közül a Stoxx 600 0,09 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 0,01 százalékkal emelkedett, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,23 százalékkal gyengült.



A londoni FTSE-100 index 29 ponttal, 0,40 százalékkal 7515 pontra emelkedett, Frankfurtban a DAX index 16 ponttal, 0,13 százalékkal 12 643 pontra csökkent, a párizsi CAC-40 index 7 ponttal, 0,13 százalékkal zárt alacsonyabban 5341 ponton. Madridban 0,08 százalékkal, Milánóban 0,21 százalékkal csökkent a tőzsdeindex. Az amerikai tőzsdeindexek emelkedéssel nyugtázták a Fed tervét 4,5 ezer milliárd dolláros kötvényállományának fokozatos csökkentésére. A DJIA-30 index 0,38 százalékkal, az S&P-500 index 0,25 százalékkal, a Nasdaq Composite 0,40 százalékkal emelkedett. Az S&P index rekordszinten zárt. A DJIA és az S&P-500 index visszanyerte múlt heti veszteségét. Az amerikai indexek a múlt héten szerdán idei legnagyobb veszteségüket szenvedték el. Az ázsiai tőzsdék erősödéssel nyitották meg a csütörtöki globális tőzsdei kereskedést.

Az európai kereskedés kezdete előtt másfél órával Tokió 0,4 százalékkal, Szöul egy százalékkal, Sanghaj 1,2 százalékkal, Hongkong 0,8 százalékkal állt magasabban. A hongkongi tőzsdeindex 22 havi csúcsot érintett, a szöuli index pedig napközbeni rekordot állított be. Az olajár emelkedett az OPEC csütörtöki bécsi közgyűlése előtt, amitől a termeléscsökkentési megállapodás meghosszabbításának bejelentését várják a piacok. Az OPEC és a szervezeten kívüli nagyobb olajtermelők az év eleje óta korlátozzák termelésüket az árak stabilizálása érdekében.

Az eredetileg féléves időtartamra kötött megállapodással nem sikerült csökkenteni a felhalmozott olajkészleteket, ezért annak hatályát 9 vagy 12 hónappal meg fogják hosszabbítani. A Brent nyersolaj ára az európai tőzsdék nyitása előtt másfél órával 0,83 százalékkal állt magasabban hordónként 54,41 dolláron, a WTI nyersolajé pedig 0,78 százalékkal magasabban 51,76 dolláron. A dollár gyengült, az euró erősödött. A Fed legutóbbi kamatdöntő ülésének szerdán közzétett jegyzőkönyve kevésbé bizonyult "hájának" a piaci várakozásoknál, ami nem kedvezett a dollár árfolyamának, az euró így hat havi csúcs közelébe erősödött.

A főbb devizákkal szemben kalkulált dollár-index 0,07 százalékkal csökkent, az euró-index 0,14 százalékkal emelkedett. Az eurót 0,15 százalékkal jegyezték erősebben 1,1235 dolláron.

MTI

Hozzászólások

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

Szenegál beelőzi az egész világot a mobilos eCFA fizetéssel!

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

Javultak a pénzügyi stabilitás hosszú távú fenntarthatóságának feltételei az Állami Számvevőszék (ÁSZ) utóellenőrzésében érintett városi önkormányzatoknál. Erről Domokos László ÁSZ-elnök beszélt hétfő...

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Az erőteljes bázishatások ismét zéróra vagy negatív tartományba nyomhatták le az éves összevetésű magyarországi inflációt a múlt hónapban - jósolták a pénteki adatismertetés előtti első prognózisaikba...

Marad a banktitok Svájcban

Marad a banktitok Svájcban

A svájci parlament alsó háza elutasította annak az indítványnak a tárgyalását, amely lehetővé tette volna, hogy a svájci bankok az amerikai adóhatóságokat információval lássák el. Maga az indítvány...

"Ki az eurózónából!"

Német nyelvterületen egyre erősebben hallatják hangjukat az euró ellenzői részben a nemzetközi pénzügyi válság hatására. Németországban tegnap óta új párt színesíti a politikai palettát. amely az "...

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria továbbra is ragaszkodik a banktitokhoz, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy az adócsalások elkerülése érdekében lazítson rajta - mondta a bécsi pénzügyminisztérium államtitkára hétfőn. ...

http://ujhazak.com