Ponta: Romániának szüksége van egy nacionalista pártra

Victor Ponta szerint Romániának szüksége van egy nacionalista politikai alakulatra, de ő maga nem akar belépni a Bogdan Diaconu vezette Egységes Románia Pártba (PRU) - jelentette csütörtökön a Maszol.ro hírportál a volt szociáldemokrata kormányfő egyik televíziós nyilatkozatát ismertetve.

Ponta arra reagált, hogy Diaconu felajánlotta számára a pártelnöki tisztséget a PRU élén.

victor-ponta-ghimpele.ro_1

Az utóbbi héten a Szociáldemokrata Párt (PSD) több, Pontával szoros kapcsolatban lévő politikusa is átiratkozott a magyarellenességéről elhíresült független képviselő, Bogdan Diaconu pártjába, amely immár annyi törvényhozót tudhat soraiban, hogy saját frakciót akar alakítani a most kezdődött őszi parlamenti ülésszakban.

Ponta Diaconuról elmondta: a magyarellenes megnyilvánulásairól ismert politikus neki köszönheti az ismertségét, és szívesen segíti ötletekkel.

"Diaconut én hoztam annak idején a PSD-be, és én kértem meg, hogy távozzon a pártból, amikor túltolta a magyar ügyet. Bogdan azóta nagyon sokat tanult" - idézte a Maszol.ro a volt kormányfőt. Ponta hozzátette, hogy szerinte Romániának és a PSD-nek is szüksége van egy nacionalista pártra.

"Modern, szélsőségektől mentes nacionalista pártra gondolok. Nem vagyunk Le Penék helyzetében, mert nincsenek nálunk migránsok" - magyarázta a francia Nemzeti Front vezetőjére, Marine Le Penre utalva.

Ponta a B1 hírtelevíziónak adott interjújában azt állította: szeretne a PSD-ben maradni, ha van ott számára hely. A labdarúgásból vett hasonlattal élve megjegyezte: ha az új edzőnek nincs rá szüksége, "talán kölcsönadja egy másik csapatnak".

Ponta azonban hozzátette: nem beszélt a PRU-ról Liviu Dragneával, a PSD mostani elnökével. Azt is leszögezte, nem akar visszatérni a PSD vezetőségébe, amíg le nem zárul bírósági ügye - elemelte ki a volt PSD-elnök ex-kormányfő nyilatkozatából az Agerpres hírügynökség.

Ponta tavaly nyáron mondott le a PSD éléről miután, bűnvádi eljárást indított ellene a korrupcióellenes ügyészség. A tavaly szeptemberi vádemelés után két hónappal kormányfői tisztségéről is lemondott.

Az Avantgard közvélemény-kutató intézet július végi felmérése szerint ő az ország legnépszerűbb politikusa, akiben a megkérdezettek 42 százaléka bízik. Klaus Iohannis államfő bizalmi indexe - akivel szemben 2014-ben Ponta alulmaradt az elnökválasztáson - 35 százalékra esett vissza.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com