Prága megpróbálja kitessékelni a hajléktalanokat a tömegközlekedési eszközökből

Prága megpróbálja kitessékelni a szabálysértő hajléktalanokat a városi tömegközlekedési eszközökből, ahol gyakran konfliktusok forrásai.

tram

A városi tanács speciális szakértői csoportot alakított, amelyben néhány civil szervezet, a városi rendőrség és a közlekedési vállalat képviselői kaptak helyet.

"Közös feladatuk, hogy tegyék biztonságosabbá és tisztábbá a tömegközlekedési eszközöket" - közölte Tomás Hudecek, Prága főpolgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: a város vezetése ugyanakkor szeretné elérni, hogy a hajléktalanok a rendelkezésükre álló szociális központokban gyakrabban mosakodjanak és cseréljenek ruhát. A polgármester szerint ezt "ösztönző és büntető eszközök" segítségével kívánják elérni.

"Tudjuk, hogy nem lesz olcsó. Abból indulunk azonban ki, hogy társadalompatológiai jelenségről van szó, amelyet már régen meg kellett volna oldani" - jelentette ki Hudecek.

A most létrehozott speciális csoport rövid időn belül konkrét tervet dolgoz ki, amelyből kiderül, hogy a cél megvalósításához hány városi rendőrre és szociális munkatársra (streetworker) lesz szükség.

A probléma megoldásához vezető első lépésként növelik a tömegközlekedési eszközökön szolgálatot teljesítő rendőrök számát. Ők "megtippelik", hogy ki a tömegközlekedési eszközökön utazgató hajléktalan, majd hívják a szociális munkatársat, aki "kezelésbe" veszi az illetőt.

"Természetesen tudatában vagyunk annak, hogy a hajléktalanok egyik napról a másikra nem tűnnek el a tömegközlekedési eszközökről. Szakértői vélemények szerint nagy siker lenne, ha számukat a téli időszakra 20-30 százalékkal csökkenteni tudnánk" - fejtette ki a főpolgármester.

A cseh fővárosnak már vannak kedvező tapasztalatai a hajléktalanok problémáinak megoldásában. Például a legnagyobb prágai temető - az Olsanské hrbitovy - a Nadeje (Remény) nevű civil szervezet közreműködésével munkát ajánlott nekik: hajléktalanok tartják rendbe a temetőt.

"Kissé tartottunk attól, hogy a felvett emberek nem lesznek megbízhatóak. Munkacsoportokat alakítottunk, amelyek vezetője felelős embereiért. Eddig úgy néz ki, hogy nincsenek különösebb gondok" - nyilatkozta az egy éve útjára indult projekttel kapcsolatban Martin Cerveny, a prágai temetőgondnokság igazgatója.

Az 1,2 millió lakosú Prágában a különféle felmérések szerint mintegy két és fél-négy és fél ezer hajléktalan él.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com