Prédikáció közben hívta magához az Úr a lelkészt - videó

Döbbenetes dolog történt New Orleans-i templomban, ahol az 56 éves lelkész a hívek előtt prédikáció közben holtan esett össze.


Kenneth Green teljesen egészséges volt, három gyermek édesapja, senki sem érti mi történt.

A lelkész éppen Dávid zsoltáráról tartott egy felemelő prédikációt a Szent Mária templomban. Azt hangoztatta, hogy bármi nehézség is ér, fel kell állni és folytatni a harcot.

Kenneth-Green

Majd a következőképpen folytatta a beszédet: „Ha Isten most magához szólítana, készen állnék” a halálra." Pár pillanattal később egyszercsak holtan esett össze a hívők előtt – számolt be róla a WDSU televízió.

061„Ivott egy korty vizet, bevizezte az arcát majd a szemei fennakadtak, mintha nem is lenne bennük élet és összeesett” – idézte fel a történteket később az egyik hívő.

A lelkészhez azonnal mentőt hívtak, akik megpróbálták újra éleszteni „de olyan sokáig tartott, mindenki tudta, hogy eltávozott”.

A helyi tv csatorna szerint a lelkész egészsége teljesen tökéletes volt. A családja most a boncolás eredményét várja, hogy kiderüljön mi volt a halál oka a férfinál.

 



Forrás: hír24

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com