Robbantásos merényleteket követtek el Drezdában, sebesültek nincsenek

Robbantásos merényletet követtek el hétfő este egy mecsetnél és egy kongresszusi központnál a németországi Drezdában, nem sebesült meg senki - közölte kedden a helyi rendőrség.

Az első - házilagos gyártású - robbanószerkezet röviddel 22 óra előtt lépett működésbe a Török Iszlamista Vallási Intézmények Uniója (DITIB) által működtetett egyik városi mecsetnél, a második pedig fél óra múlva a nagyjából másfél kilométerre fekvő nemzetközi kongresszusi központnál (Internationales Congress Center Dresden) robbant fel.

Ankara ellenőrzése alatt áll csaknem ezer németországi mecset

A mecsetben csak egy imám tartózkodott feleségével és két fiával, nem esett bajuk. A robbanás benyomta a mecset ajtaját és összekormozta a falat. A kongresszusi központnál is csak anyagi kár keletkezett, egy terasz üvegfala szilánkokra törött.

Egyelőre nem jelentkezett senki a támadások elkövetőjeként.

A Szászország tartományi főváros rendőrsége szerint az egymással összefüggő bűncselekmények indítéka a idegenellenesség lehet. A merényletek összefüggésben lehetnek a közelgő nemzeti ünneppel, a német egység napjával, amelyet október 3-án tartanak.

A drezdai rendőrség a közlemény szerint a robbantások miatt "válságüzemmódba" kapcsolva folytatja a felkészülést az ünnepre, megerősítik mindkét helyi mecset védelmét is.

A német újraegyesítés ünnepének az idén éppen Drezda ad otthont, a városban rendezik meg a központi, állami megemlékezéseket, egy háromnapos fesztivál keretében.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com