A román jegybankelnök szerint az IMF sokat segített Romániának

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) sokat segített abban, hogy Románia koherens pénzügyi és gazdasági politikákat kövessen az elmúlt években - jelentette ki szerdán Mugur Isarescu, a román nemzeti bank kormányzója.

imfA román jegybank vezetője azt követően nyilatkozott erről újságírói kérdésre válaszolva, hogy az IMF, az Európai Bizottság és a Világbank szakértőiből álló küldöttség kedden elkezdte soron következő felülvizsgálati látogatását Bukarestben.

Isarescu, aki korábbi megnyilatkozásai alapján szintén kifejezésre juttatta, hogy szerinte Bukarestnek újabb megállapodásra lesz szüksége a nemzetközi hitelezőkkel, kifejtette: az IMF-el való együttműködés egyik előnye az volt, hogy a washingtoni pénzintézet "összesítőként" működött, vagyis az egymással hiányosan kommunikáló román intézmények politikáit összehangolta.

"Ennyi év együttműködés után elmondhatom, hogy az IMF segített Romániának abban, hogy a pénzügyi-gazdasági politikája következetesebb legyen, ugyanis helyi szinten az intézmények sokszor "későfeudalizmusban" szenvednek, vagyis ezek vezetői nem beszélnek egymással eleget, így az IMF külön-külön egyeztetve velük, felhívta a figyelmet, amikor a különböző politikák nem voltak összehangolva" - magyarázta.

Úgy vélte, Romániának még mindig a szerkezeti reformok terén vannak tennivalói, és a pénzügyi-monetáris intézkedések nem pótolhatják ezeket.

Az IMF tavalyi és idei felülvizsgálati látogatásai kudarccal végződtek. Legutóbb az év elején a felek nem tudtak megállapodni a lakossági gázár liberalizálásának ütemtervéről, valamint a szénbányászatban tervezett szerkezeti átalakításokról. Ráadásul az IMF kételyeit fejezte ki a román kormány adócsökkentési terveinek fenntarthatóságáról is.

A május 26-ig tartó felülvizsgálati látogatáson tárgyal először a bukaresti kormány a nemzetközi hitelezőkkel az adócsökkentési tervekről.

Romániának a két évvel ezelőtt az IMF szervezésében kötött, 4 milliárd euró értékű elővigyázatossági hitelszerződése szeptemberig van hatályban. A felmerült nézeteltérések miatt kérdésessé vált, hogy Románia le tudja-e zárni sikeresen a hitelmegállapodást.

A szociáldemokrata Victor Ponta miniszterelnök vezette román kormány nem akar újabb megállapodást, ugyanakkor nem zárkózott el attól a lehetőségtől, hogy rugalmas hitelvonal biztosításáról folytasson tárgyalásokat az IMF-el.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com